MASZK Egyesület – Őszi programsorozat Szegeden

MASZK Egyesület őszi programsorozata szeptember 23-tól október 15-ig várja a színház, tánc és irodalom után érdeklődőket Szegeden, a Régi Zsinagógában. A szegedi hagyományokhoz híven ősszel is a mozgásszínházé lesz a főszerep, de izgalmas programokat találhatnak az irodalom után érdeklődők is.


A nyitóestén Mészáros Mátéé volt a Zsinagóga színpada, aki Parti Nagy Lajos szövegén keresztül próbált különböző portékákat rásózni a hallgatóságra, miközben kifejtette a világról való elképzeléseit is. Az étkezés ártalmasságáról című tragikus nagymonológ az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE koprodukciójában jött létre. Újra látható volt Peter Handke Az aranjuezi szép napok című műve Eke Angéla és Zsótér Sándor kettősében, ami már szerepelt a szegedi közönség előtt a 2016-os Thealter Fesztiválon. Idén az SZTE Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszékén rendezett nemzetközi Handke-konferencia keretén belül tűzték műsorra.

A Napfényexpressz-sorozat által szegedi kötődésű táncosok, koreográfusok, társulatvezetők munkái is megtekinthetőek lesznek. Elsőként a Duna Táncműhely Körtánc című produkciója, Juhász Zsolt koreográfiája látható. Két napos komplex programsorozat részeként október 6-án és 7-én a Közép-Európa Táncszínház érkezik. A kortárs tánc iránt érdeklődőket a Ki vagy te kortárs tánc? című táncismereti előadásukra várják, ahol részletek láthatóak majd a KET emblematikus előadásaiból. Másnap a K-Arcok-sorozat két legújabb előadását mutatják be a közönségnek: InSoundOut (koreográfus: Mészáros Máté, előadja: Mádl László) és Lilith (koreográfus: Molnár Csaba, előadja: Jakab Zsanett). A kétnapos program keretében Kun Attila és Horváth Adrienn mozgástréninget tart, melyen korhatár és előképzettség nélkül, bárki ingyenesen részt vehet, de a tréningek előzetes regisztrációhoz kötöttek.


Az SZTE Őszi Kulturális Fesztiváljával együttműködve október 9-én Szegedre érkezik Szalai Kriszta Maradjunk annyiban című, idén Színikritikusok díjára jelölt one homeless woman show-ja. Szalai Kriszta öt napig saját bőrén is megtapasztalta, milyen az utcára kerülni, színházi estjével pedig szeretne mindenkinek erőt adni. Az előadást egy beszélgetés is követi Szilasi László irodalomtörténész vezetésével, valamint a MASZK Egyesület szervez egy gyűjtést az előadás kapcsán: arra kérik a nézőket, hogy hozzanak magukkal egy még használható állapotban lévő, megunt meleg holmit, amit a szegedi hajléktalan ellátó rendszer intézményeinek fognak eljuttatni.

Szintén az SZTE Őszi Fesztiváljával együttműködve lesz látható október 14-én a Nyíló combok erdein túl. Az előadás Győrei Zsolt A Velemi Névtelen versei és levelesládája című kötetéből született verses-zenés est a Junior Príma-díjas Nagy Dániel Viktorral a színpadon. A műsor során 16. századi magyar nyelvhasználatnak megfelelően hol énekelve, hol olvasva hangzanak el pimasz, erotikus, néha szomorkás, de mindenképp mosolyt fakasztó szövegek.

Október 12-én két előadását is elhozza a Tünet Együttes: a LOOP című estjét Szász Dániel előadásában az ösztönök világáról, valamint Furulyás Dóra Lomtalanítás című munkáját az agyunkban pörgő félelmekről, görcsökről és elvárásokról. A programsorozat zárásaként október 15-én a szegedi Kamakiri Dance Company két új produkciója lesz megtekinthető. A 2015-ben alakult társulat pályakezdő táncosokból és ifjú tehetségekből állt össze azzal a céllal, hogy együtt valósítsák meg művészi törekvéseiket. Két új előadásuk az Inverz és a Sáskajárás lesz látható, mindkét darab Vörös Balázs koreográfiája.

A programsorozatról bővebb információ található a www.maszk.hu oldalon, valamint a www.facebook.com/alterra.regi.zsinagoga Facebook oldalon.

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: MASZK Egyesület

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts