VSZF 2017 – Szembenézni

Anders Thomas Jensen 2006-os alkotása, az Ádám almái, kétségtelenül kultfilmként marad fenn az utókor számára, a belőle készült előadás pedig pécsi vendégjátékként a fővárosba látogatott a Vidéki Színházak Fesztiválja keretében. Paczolay Béla rendezése egyszerre nyúlik vissza Jensen filmjéhez, miközben sajátos megközelítésének köszönhetően el is távolodik tőle.


Már a kezdő jelenet sejtetni engedi, hogy valamiféle tézisdrámával állunk szemben, Ivan (Cserna Antal) kíváncsi szemlélődése a várakozás és feszültség képzetével vonja be a teret. Papként ő segíti át a szereplőket – és velük együtt minket is – a történeten, ha úgy tetszik: térít. Nem afféle pejoratív értelemben, hanem valódi hittel vezeti az embereket jó útra.

Ivannak azonban szembe kell néznie traumáival, azokkal, amik mindenkiben ott hömpölyögnek. Nem bújhat többé mások problémái mögé, erre pedig éppen a legproblémásabb „tanítványa”, Adam (Rázga Miklós) ébreszti rá, aki közmunkára érkezik a vidéki parókiára – ahol egyébiránt számos mentálisan sérült ember él.


Adam gondosan nevelt almafája az előadás kulcsfontosságú eleme lesz, nem csupán a cím miatt, hanem egyszersmind példázatként tornyosul a szereplők fölé. Az esernyőként menedéket adó lombok, amit a természet – vagy ha úgy tetszik a Sátán – megtépáz, mintha a hit próbái lennének. A kérdés, hogy lesz-e pite a termésből, lényegtelen aprósággá válik, átadva a helyet annak a sokkal fontosabb gondolatnak, minthogy van-e Adamben annyi hit, kitartás, és tenni akarás, hogy a csapások sem tántorítják el céljától.

A díszlet egyszerű, mégis a maga nemében bravúros. A teret uraló, fémvázas fa egyszerre rendíthetetlen, szilárd, mégis átlátszó és légies, mintha bármelyik pillanatban felkaphatná a szél. Törzsében akaratlanul is kirajzolódik a keresztre feszített Jézus, a „sehol és mindenben” képzetét vonzva be.


Nem megkönnyebbülést hoz azonban a szétáradó hit és vallás képe, sokkal inkább még nyomasztóbbá teszi a szürkeséget, ami uralkodó színe az előadásnak. Nyomasztó a légkör, ami egyszerre idézi fel bennünk egy múlt rendszer diktatúráját, ugyanakkor nagyon is maivá teszi a történetet gondolatisága.

Még akkor is, ha különösen a két főszereplő – Ivan és Adam – jellemfejlődése nem is olyan látványos. Merthogy Ivan esetében csupán rég eltemetett titkok széles tárházának felbukkanásával találkozunk, míg Adam esetében inkább a karakter megragadhatóságával ütközünk problémába. Hiba lenne azonban azt állítani, hogy Rázga Miklós nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megmutassa egy dac őszinte céllá lényegülését, ezért aztán amikor – még ha csak egy almából is, de – elkészül a pite, a sütés gesztusában egy cseppnyi hamisság sincs.

Fotók: Kötvélyesi László

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts