„Magát a döntés mechanizmusát akartam jelenetekre bontani, és megtalálni az algoritmust, ami működteti”

Egyszerűnek tűnhet a „színházi képlet”: romantikus komédia egy nőről, akinek két férfi közül kell választania. Azonban Znajkay Zsófia a TÁP Színház zászlaja alatt már tavalyi első és egyben díjnyertes rendezésénél is bebizonyította, hogy a felszín alatti mélyebb rétegekbe való betekintést különösen zseniális érzékkel jeleníti meg. Legújabb színdarabjában az egyszerűnek tűnő történetben való döntés kerül középpontba, az események előrehaladtával pedig fokozatosan jelennek meg a szürreális helyzetek. A Znakjay Zsófia: Rendezői változat című előadás bemutatóját április 12-13-án láthatja a közönség a MU Színházban.

Fotó: Dömölky Dániel
Van bármilyen párhuzam az előző és egyben első, a Színikritikusok Díját is elnyerő darabod, Az ölében én és a mostani Rendezői változat között?

Párhuzam nincs. De valamilyen szempontból a Rendezői változatban kicsit onnan megy tovább a gondolatmenet, ahova az Ölében végére eljutottam. „Hogyan tovább”.

Mikor és miért határoztad el, hogy ezzel a témával szeretnél foglalkozni?

Tulajdonképpen az én esetemben nem szeretés kérdése a dolog, a folyamat nálam fordítva van. Inkább akaratom ellenére nagyon erősen foglalkoztat valami, és ezt próbálom feldolgozni egy darab megírásával.

A darab központjában egy nő és vele együtt egy dilemma áll: két férfi közül kell választani. Szerinted lehet egyszerre két/többfelé is szeretni?

Végül is elég hamar elkezdünk kettőt szeretni: az apánkat és az anyánkat is. És utáljuk, ha ellenszenves nénik kérdezgetik tőlünk, hogy melyikőjüket szeretjük jobban.

„Amikor döntünk valamiről, akkor nem csak a jövőbeli eseményeken változtatunk, hanem az is megváltozik, akik vagyunk. A romantikus komédia műfaja erről eddig mélyen hallgatott.” – áll a leírásban. Te hogyan változtatsz ezen az előadásotokban?

Több olyan romantikus komédiát is láttam már, ahol egy nőnek két férfi közül kell választania, és mindig nagy reménnyel ültem neki a megnézésüknek, hogy talán megtudok valamit a döntésről, de mindig úgy tapasztaltam, hogy nagyon le van egyszerűsítve a képlet, amennyiben van egy rossz döntés, és egy jó döntés. És morálisan is mindig az a helyes döntés, amelyik személyesen is a legkellemesebb. Aki pedig hoppon marad, az mindig meg is érdemli, mert szemét alak volt, aki egyben és épp ezért rossz döntés is lett volna. 

Az életben ugyanakkor nem ezt tapasztaltam. Ebben a darabban tulajdonképpen magát a döntés mechanizmusát akartam jelenetekre bontani, és megtalálni az algoritmust, ami működteti. A döntésnek végül is lehet saját drámája, ha nem egy pillanatként, hanem folyamatként nézzük. 
Először kitaláljuk, hogy milyen döntést akarunk hozni, ekkor olyanok vagyunk, mint egy író- megálmodjuk a saját történetünket, amiben valahogy történnek a dolgok, és mi valahogy cselekszünk, és, hogy ez mit fog kiváltani azokból, akiket a döntésünk érint.  Ebben a fázisban tulajdonképpen teljhatalmúak vagyunk.

Aztán megpróbáljuk ezt a döntést a fejünkből kivinni a valóságba, és megvalósítani azt a történetet, amit megírtunk, ekkor olyanok vagyunk, mint egy rendező. De a rendező nagyon gyakran azzal találkozik, hogy a hozott anyag, amiből dolgozik, nagyon erősen megköti a kezét - ami eddig egy tökéletes ötlet volt, azt most egy konkrét térben, egy konkrét hangulatban, egy konkrét emberrel egy konkrét dialógusban kell megvalósítani. Egy konkrét múlttal a hátunk mögött. Papíron működik, de realitást kell belőle faragni.


És hogyan sikerült mindezt megvalósítanod?

Ebben a darabban egy romantikus komédia figuráiként akartam megismerkedni ezzel az „íróval” ezzel a „rendezővel”, és a „színésznővel, akinek sikerül”, meg a „színésznővel, akinek nem sikerül”. Meg a „múlttal”, aki folyton bele akar kotnyeleskedni a jelenbe.

Kiknek ajánlanád legszívesebben az előadást?

Talán a kora harmincasoknak. Magam körül azt látom, hogy ebben az életkorban sok olyan döntés születik, ami aztán úgy is marad, és fontos része annak, hogy milyen felnőttek lesznek belőlünk. Nekem is ezért kellett ránéznem, hogy hogy is van ez.

A cím látszólag egyáltalán nem kapcsolódik a történethez. A néző magyarázatot kap az előadás végére? 

Szerintem kapcsolódik, még látszólag is, hiszen a darabnak az a története, hogy van egy darab, amit megrendez egy rendező, és ettől átformálódik a történet, tehát másik változat jön létre.

Mi alapján választottad ki a színészeket? 

Laboda Kornél teljesen evidens volt, mert eleve rá írtam a szerepet. Senki mást nem tudnék Emilként elképzelni. Emil = Kornél. Hogy ki játssza Edét, azon sokat gondolkodtam – olyan figurát akartam, aki nagyon intellektuális, érzékeny, de van benne valami egzaltáltság is, valami kedves, suta mohóság, és persze, akibe átérzem, hogy miért lehet nagyon beleszeretni. Egyszer Kornéllal egy napig ezt rágtuk, hogy ez melyik színész, és nagyon megkönnyebbültem, mikor valamelyikünknek eszébe jutott Hajduk Karcsi. Nikén is sokat gondolkodtam, mert három nagyon különböző figurát kell eljátszania itt. Olyan színésznőt akartam, akinek az, hogy gyorsan kell figurából figurába ugrania, inkább jó móka, mint nehézség. Niké egyszer megnézte az Ölében-t, és utána odajött hozzám, bemutatkozott, és elmondta, mit gondolt róla – összesen pár mondatot beszéltünk, csak meglepődtem rajta, hogy mennyire nem érzem magam feszültnek a társaságában. Általában nagyon feszélyez idegenekkel beszélni. Volt egy megérzésem, hogy ez jó ötlet, és a próbák során az derült ki, hogy ez zseniális ötlet volt.

Znajkay Zsófia: Rendezői változat című előadásáról bővebb információ a MU Színház honlapján érhető el.

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts