És valóban! Bill – a király. Még mindig, így is, hogy a 70. születésnapját ünnepelte a Papp László Sportarénában, Deák Bill Gyula újra bizonyította, hogy miért lehet a blues királya, kis túlzással, nem csak Magyarországon.
Nem lehet szó nélkül elmenni az eltelt idő mellett. Fiatal Deák Bill rajongóként érkeztem a koncertre, szüleim generációjának egyik legnagyobb hatású előadójának a koncertjére, az élő történelem almanachba, mondhatni. A családomnak is van fotóalbuma, melyben fiatal rokonaim szakadt csőnadrágban, tornacipőben, hosszú hajjal- szakállal pózolnak, várva az exponálásra, háttérben nagy tömeg, fák ágain kapaszkodó fiatalok, még hátrébb színpad, a színpadon nehezen kivehető alakok, a Hobo Blues Band. A fotó hátulján dátum, 1983. Harminc év, több is. Most pedig, összehasonlításképpen láthattam a koncerten, hogy a hajdani fiatalokon, szüleim korosztályán, hogyan fogott az idő. A táncmozdulatok még ugyanolyan elevenek, de egy kissé már darabosabbak, kevesebb a haj, kisebb a szakáll, nagyobb a pocak, itt-ott egyik rajongó már botra támaszkodik, megpihen a harctér oldalánál, majd újult erővel, botját gitárként használva üvölti: „Kopasz kutya, harapj meg!”. Minden koncertnek van hangulata, minden koncert ebből a hangulatból növi ki magát. De ezen a koncerten a hangulaton kívül az a mérhetetlen energia volt a döntő, ami a közönségből feláramlott a színpadra, majd vissza.
Az energia, igen és az önazonosság voltak azok a vonások, amik könnyfakasztóan emlékezetessé tették ezt az estét. Mert igaz, a kor, amely legitimmé tette a HBB létét, már elmúlt, mert bár igaz, hogy a szövegek értelme az idő múlásával, a pocakodással és hajhullással már megkoptak, és igaz az is, hogy ezzel párhuzamosan az az érzés is nehezen rekonstruálható már, hogy milyen lehetett fiatalként a ’80-as években Hobo koncertre menni, viszont Deák Bill Gyula úgy csempészte vissza ezt az életérzést, hogy még én is, fiatalként, akinek esélye sem volt, hogy ekképp lázadjon a rendszer ellen, megérthesse. Önazonos maradt Deák Bill Gyula és az egész Hobo Blues Band, ez a lényeges különbségtétel, ez az, ami megkülönbözteti őket rengeteg hasonló zenekartól, ez az, ami elemi erővel ütött át Bill király hangján.
A színpad képe a legharmonikusabban passzolt Deák Bill Gyulához, sokáig csak egy kivetített Ferencváros címer, majd aztán csak helyenként egy-egy lángcsóva, effekt gyanánt. Egyszerű, tiszta, csak a zenére figyelő koncert volt (eltekintve a hangosítás bakijaitól), méltó megünneplése a 70. születésnapnak. Vendégként megérkezett Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint az öreg jóbarát, Földes László „Hobo”, akinek a nagykoncertje márciusban lesz ugyanitt.
Írta: Nagy Balázs Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése