MET: Az SZFE II. éves drámainstruktor osztálya a Pelikán-díjas

Gálaműsorral ért véget az idei MET, azaz a Művészeti Egyetemek Találkozója Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban. 2019-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves drámainstruktor osztálya vehette át a város által alapított Pelikán-díjat.


A Művészeti Egyetemek Találkozójának gálaműsora a fiatal művészek két nap alatt végzett munkájából nyújtott ízelítőt, kiegészülve már korábban megszületett izgalmas produkciókkal, mint amilyen a Magyar Táncművészeti Egyetemről érkező Untold Story című előadás és a Hullámmozgás című produkciók voltak.

Ismét hallgathattuk a népszerű diákzenekar, a PTE Brass Band muzsikáját és tanúi lehettünk annak, hogy hogyan születik meg egy képzőművészeti alkotás. A gálán felléptek a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncos és próbavezető szak hallgatói is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves rendező szakos hallgatóinak vezetésével a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karával, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóival közösen a MET ideje alatt hozták létre A dohányzás ártalmasságáról szóló előadást. A Pécsi Tudományegyetem LIFT Szakkollégiuma a Magyar Táncművészeti Egyetemmel összefogva valósították meg a Táncreakció című performanszukat.


A színpadot a különböző egyetemekről résztvevő diákok közös munkájaként megszületett festmények díszítették. 

Östör Annamária önkormányzati képviselő, egészségügyi és sporttanácsnok és Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a gála elején a város által alapított Pelikán-díjat adták át. Idén nem egy alkotó, hanem egy osztály kapta az elismerést: a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves drámainstruktor osztálya vehette át a Pelikán-díjat. Tavaly Nagy Péter teljesítményét díjazta a zsűri. A díj nem más, mint tíz hónapon keresztül havi 100 ezer Ft támogatás a székesfehérvári önkormányzat felajánlásának köszönhetően.

Fotók: Torma Sándor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése