Az Átrium legutóbbi sikerszériája, Az öldöklés istene a tragikus bohózat köntösében mutat tükröt a kispolgári álszentségnek. A gyerekek játszótéri összeverekedésének apropóján az áldozat szülei meghívják a támadó fiú szüleit a lakásukba, hogy tisztázzák a dolgokat. Az udvariasnak induló megbeszélés azonban szélsőséges sérelem- és indulatcunamivá fajul.
Attól, hogy gyereked van, könnyebb volt kapcsolódási pontot találnod a bántalmazott srác anyjával, Véronique-kal?
Amikor elkezdtük próbálni Az öldöklés istenét, érződött, hogy szülőként mindannyian automatikusan tudjuk, miről beszélünk. Az előadás hozzásegített ahhoz, hogy elnézőbb lettem az ilyen helyzetekkel, konfliktusokkal. Amióta ezt a szerepet játszom, elfogadóbb vagyok a Véronique-féle anyatípussal. Ez a nő mindent megtesz azért, hogy példás anya legyen, sőt nyilvánvalóan az is. De túlkapásai vannak, a bolhából elefántot csinál, gyakorlatilag erről szól az egész darab. A másik rétege pedig arról szól, hogy mi van a felszín alatt egy házasságban, az alkohol hatására mi bukik ki ebből a nőből.
Erkölcsi fölényre is törekszik a többiekkel szemben azzal, hogy ő akarja elrendezni a konfliktust.
Meglepődik azon, hogy a másik házaspár milyen könnyeden veszi a történteket, ő viszont nem hagyja annyiban. Nem tudja elfogadni, hogy le lehet rendezni azzal, hogy a bántalmazó fiú szülei egy papír aláírásával elismerik a gyerekük tettét. Azt gondolom, kicsit úgy viselkedik, mint azok, akik nagyon sok „Hogyan neveljünk gyereket” című könyvet olvastak. Véronique tartja magát ahhoz, hogy fel kell tárni, miért történhetett meg, hogy kiverték a gyereke fogát, mi lakik a másik gyerekben. Többször is a szemére vetik a darabban, hogy azt gondolja magáról, ő tudja a tutit, hogyan kell gyereket nevelni, és amit a másik házaspár csinál, az nem helyes.
A saját és a szerepbeli reakcióid mennyire esnek egybe a valósággal gyerekek közötti agresszióra?
A fiam nagycsoportos óvódás, előfordult már, hogy kicsit agresszívabban nyúlt hozzá egy gyerek. Kettősség van bennem ezzel kapcsolatban. Az egyik felem azt mondaná, beszéljétek meg egymás között, a másik meg azt kérdezné, hogy lehet, hogy te erre nem reagálsz. Hamar kiderült, hogy ha bármi kisebb konfliktusba kerül a gyerekem, amitől én kiakadok és hangot adok a nemtetszésemnek, abban a pillanatban ő bevédi a másikat. Nagyon sok helyzetben meg kell tanulnom: nem szabad, hogy anyatigrisként egyből az indulat vezéreljen. Bizony bennem van a félsz, hogy nem fog elmondani dolgokat. Hajlamosak vagyunk megoldani a gyerek helyett a konfliktusokat, de szülőként nem tudunk máshogy viselkedni. Bizonyára ösztönből nem akarjuk, hogy rossz legyen neki, bármilyen szinten sérüljön. Ettől aztán megfosztjuk a konfliktusok kezelésétől, lerendezésétől. Abban tudok kapcsolódni Véronique-hoz, hogy nekem is egyből vehemens gondolataim támadnak, ugyanakkor vitás helyzetekből nem csinálok ekkora ügyet. Mondok három keresetlen mondatot, és kész.
A szülők közti erőviszonyokat illetően az Houllié házaspárnál a nő viszi a fő szólamot, míg a másik pár esetében a férfi. És mintha több érzelmi kötődés, véd- és dacszövetség lenne köztetek Hevér Gáborral…
Véronique és a férje felvállalják az egymáshoz való viszonyukat mások előtt, talán ettől hat kettővel őszintébbnek a kapcsolatuk. Mintha jobban mernék megmutatni, hogy tudnak indulatosak is lenni. Ennél a darabnál fokozottan kell megélni mindent. És ebben nagyon sokat segít, hogy hogyan vagyunk egymással mi négyen. Hevér Gáborral elég sokat játszottam együtt, Szikszai Rémusszal rendezőként dolgoztam, Péterfy Borival nem találkoztam Az öldöklés istene előtt. Nagyon hasonlóan gondolkodunk mindannyian színházról, emberekről, bármiről tudunk beszélgetni egymással.
Bereczki Csilla rendezőként finomhangolással nyúlt a szöveghez, a kedélyes csacsogástól az abszurditásba forduló összecsapásig fokozva az indulatok, az előítéletek elszabadulását.
Csilla remek érzékkel hagyott minket dolgozni, felállítani a viszonyokat, semmit nem akart ránk kényszeríteni. Amikor tévútra mentünk, közbelépett. Elcsúszhatott volna az előadás, ha nagyon harsányba, kitettbe megyünk át, így viszont szépen egyensúlyozik a nevetés és a dráma között. Szeretem, hogy vannak benne nagyon vicces részek, amin a nézők sokat nevetnek, és olyan is van, amikor felszisszennek, a nevetésből tökéletes csöndbe váltanak. Nagy dolognak tartom, hogy egy óvónő ismerősöm, miután látta az előadást, gyakorlatilag közönséget szervezett rá. Hozott egy nagyjából tizenöt fős csoportot, mondván: kötelező látni a szülőknek, jó lenne, ha szembesülnének magukkal: hogyan akadunk ki hülyeségeken, hogyan csinálunk kis dolgokból őrült nagyot. Többször próbálunk mást mutatni magunkból, mint amilyenek vagyunk. Az öldöklés istene tükörképet mutat, hogy miként megyünk bele nevetséges helyzetekbe gyereknevelés címén, hogyan viselkedünk felül helyzeteket. Másrészt nagyon erős tükör a házasságokban kimondatlan dolgokra. Azt hiszem, előrébb tartanánk, ha a párok nem csak éles helyzetekben beszélgetnénk egymással.
Készítette: Szentgyörgyi Rita
Fotó: Lakatos Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése