Elindult a jegyvásárlás az Átrium előadásainak decemberi előadásaira. Sokak kérdésére válaszolva: idén karácsonykor és szilveszterkor Az Őrült Nők Ketrece várja a közönséget az Átriumban.
Több jubileumi előadást is tartunk decemberben. Válságkomédiánk, a Pécsett tavaly betiltott Igenis, miniszterelnök úr! immár százötvenedik előadásához ér mégiscsak, míg Molnár Ferenc remekbeszabott egyfelvonásos vígjátéka, a kilencvenéves kora dacára is igen korszerűnek ható, az Alföldi Róbert számára jutalomjátékot nyújtó Egy, kettő, három a hetvenötödik előadásához érkezik. Mindkét produkció rendezője az idén kritikusdíjjal is elismert színművész, Znamenák István, aki december 30-án adja elő egy megismételhetetlen estén – életében először és utoljára – a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darabot. A 12 dühös ember története december 1-jén dupla előadásban látható, Az öldöklés istene című vígjáték pedig december 18-án és 19-én lesz műsoron.
Hagyományosan az Átrium ad teret az idén 30 éves fennállását ünneplő Oltalom Karitatív Egyesület jótékonysági estjének (december 6.), és sor kerül a Marslakók című tudománynépszerűsítő talkshow negyedik estjére is, amelyben Vecsei H. Miklós vendége Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus, a flow-élmény pszichológiai koncepciójának megalkotója, az amerikai Cleremont Graduate University pszichológia és menedzsment tanszék professzora lesz. E két befogadott előadásra az Átrium forgalmazza a jegyeket.
Decemberben nem tudjuk műsorra tűzni, így novemberben látható az évben utoljára Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi átirata, Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében, valamint a hetvenötödik előadását ünneplő Vaknyugat című Martin McDonagh-komédia, Alföldi Róbert, Ficza István, Rétfalvi Tamás és Mészáros Piroska szereplésével, Gothár Péter rendezésében.
Decemberben a Cigány magyar, a Szociopoly és a Megáll az idő is látható lesz a Mentőcsónak előadásában, a Jurányi 123-as laborjában.
Jegyek: https://atrium.jegy.hu
Fotók: Mészáros Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése