Február 18-án tartották a legfontosabb brit zenei díjátadót, a 40. BRIT Awards gálát, ahol több idei Sziget fellépő is nyertesként került ki a jelöltek közül. Lewis Capaldi két díjjal gazdagodott, de mellette a Foals, Stromzy és Mabel is hazavihetett egy-egy trófeát.
A „legjobb új előadó” címmel és a Someone You Loved című daláért az „év dala” elismeréssel büszkélkedhet az idei Sziget fellépő, skót dalszerző-énekes Lewis Capaldi. Az O2 Arénában tartott díjátadón - idén szintén a Szigetre érkező - Foals kapta a legjobb együttesnek járó díjat és ebben a kategóriában a nomináltak közt szerepelt a Telekom VOLTra is ellátogató Bring Me the Horizon is. A „legjobb brit férfi előadó” kategóriában Stromzy végzett az élen, „legjobb brit női előadónak” pedig Mabelt választották. Őket augusztusban szintén láthatja a Sziget közönsége.
Mint ismeretes, a Sziget nemrég az első nyolcvan fellépőt már bejelentette az idei fesztiválra, s hamarosan érkeznek majd a többiek is. Kedvezményes ’Early Bird’ bérleteket pedig még március 3-án délig lehet megvásárolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése