Általában mindenki teljesen biztos abban, hogy pontosan tudja, kivel él együtt. Hiszen évek, évtizedek egymás mellett létezése közben a társunk nem hordhat álarcot. Vagy mégis? Vajon miként cselekednél, ha egyik pillanatról a másikra kiderülne, hogy a hozzád legközelebb álló személyek egyike nem is az, akinek mondja magát? Menekülnél? Ezekre és egyéb kérdésekre keresi a választ a Tudhattad volna (The Undoing) című széria.
Mindig hálával üdvözöljünk az olyan kiváló könyvadaptációkat, mint amilyet Susanne Bier dán rendezőnő készített Jean Hanff Korelitz Tudhattad volna (You Should Have Known) című, kevésbé sikeres 2014-es regényéből. Még nagyobb öröm, hogy ezt az HBO valósította meg, így ismét minőségi minisorozatot kaptunk. A bűnügyi thriller hatszor hatvan izgalmas percen keresztül mutatja meg, hogyan zuhan le a falról, majd törik darabokra egy tökéletes amerikai családi portré.
A gazdagok hibátlan világába csöppen be hirtelen, aki nekiveselkedik a sorozatnak. Az elismert klinikai szakpszichológusként és párterapeutaként munkálkodó Grace (Nicole Kidman) és híres onkológus férje, Jonathan Fraser (Hugh Grant) mindenki által irigyelt mintaházaspárként élik mindennapjaikat gyermekükkel. A család élete azonban a feje tetejére áll, amikor a városban brutálisan meggyilkolnak egy fiatal nőt, amely történéssel párhuzamosan Grace férje is eltűnik. Ezen a ponton kezdődik a lejtmenet. A média, a rendőrség és már maga Grace is nyomok után kutat a Fraser-házban, hogy megtudja, mi történt valójában.
De mi is folyik itt igazából, tesszük fel a kérdést sokszor az izgalmas cliffhangerek láttán. Kiborulhatunk Nicole Kidman órákon át tartó önmarcangolásától és önámításától, felháborodhatunk Hugh Grant nárcisztikus személyiségzavarán, de mindenképpen tükörbe kell néznünk és meg kell válaszolnunk magunknak, hogy valójában nem vagyunk-e mind egy kicsit Grace Fraserek? A racionális énünk mögött megbúvó illúzióink vajon nem csapnak-e be minket is, amikor a körülöttünk élő és létező, szeretett személyekről van szó? Sajnos az elménk önvédelmi mechanizmusából fakadó megerősítési torzítás jelensége néha olyan erővel csap le ránk, hogy nagyon megnehezül a valós, objektív tények kihámozása. Ettől lesz olyan félelmetes a Tudhattad volna története.
 |
| Fotó: HBO |
Kidman és Grant kifogástalan játéka mellett az élményt olyan mellékszereplők fokozzák, mint az Éhezők viadalában, vagy a Hideghegyben is feltűnt Donald Sutherland, illetve a Fraser házaspár szenvedő gyermekét alakító Noah Jupe, aki a Hang nélkül című filmből is ismerős lehet. Az elnyújtott másodpercek és az ismétlődő történetszálak olyan feszültséget teremtenek, melynek hatására számtalan esetben feszenghetünk a kanapén.
A Tudhattad volna több olyan világunkat körbeölelő kérdést is feszeget, mint a megcsalás, a brutalitás, a hazugságok, az igazságszolgáltatás hiányosságai és az önámítás minden formája. Mielőtt azonban azt hinnénk, hogy egy ilyen szituációban mi biztosan tudnánk, hogy kinek a pártjára kell állni, nézzünk magunkba és gondoljuk végig, hogy tényleg képesek lennénk-e kívülről tekinteni az eseményekre. Vagy megpróbálnánk az utolsó fűszálba kapaszkodni, hogy mentsük a kényelmes életünk megmaradt darabjait?
Írta: Kovács Bernadett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése