Súgópéldány

A regény azért másról szól, a kilencvenes évekről, a rendszerváltás utáni időszakról. Arról, hogy milyen volt visszatalálni Európába. Nyilvánvaló, hogy ezek meghatározó pillanatok voltak az életemben, foglalkoztat, hogy miért így alakultak a dolgok, ráadásul egy nagyon ellentmondásos időszak volt ez.

Szerintem ritka tapasztalat, hogy az ember egyik politikai rendszerből egy teljesen másikba kerül néhány hónap leforgása alatt. Minden, ami addig stabilnak és egyértelműnek tűnt, megváltozik, hirtelen átíródik a világról alkotott vélemény, vagy akár egy ország saját magáról alkotott képe is. Ezt önmagában mondhatjuk traumatikusnak, de nagyon szürreális élmény is.

Ezek a nagy változások mindenképpen hatással voltak rám, szerintem ezzel a filmmel így be is fejeződött annak az időszaknak a vizsgálata, ahonnan jöttem. A regény a visszatalálást mutatja be Európába, a film pedig a „gödör legmélyét” azt az emblematikus mélységet, amit a kor jelentett.

Nagyon sok síkja van egy ilyen filmnek – azért is hat – , de azt hiszem, hogy az a kiindulópontja ennek a munkának, ahogy egy korszak megpróbálta kiírni az emberekből azt, akik valójában. Megszüntetni az Istent, mert materializmus van, megszüntetni a színeket a társadalomban, mert egyformaságnak kell lennie. Mindenféle identitást, ami az akkori politikai mainstreamtől eltérő volt, hellyel-közel üldözött. Ennek a kulcsát akartam megtalálni, és arra jutottam, hogy ez a kor a tudatot kezdte el piszkálni. Az önképet, az öntudatot kezdte el használni és tönkretenni, ennek volt egy emblematikus helyszíne a pszichiátria.

A film komplex dolog, nem működik egyik a másik nélkül. Az első körben a forgatókönyv készül el, akkor is egyfajta vízióval rendelkezik az ember, de mégis elsősorban a karakterről, valamint a drámai változásokról és fordulatokról van szó. Később az előkészítés fázisában jön elő a látvány, ott már le van fordítva a szövegkép.

Nagyon sokan ihlették őt. A zenei szcéna csak egy atmoszféra, egy közeg, amiben a cselekmény játszódik. De a film nem a zenéről szól, hanem a gondolkodó emberről, aki megfogalmaz dolgokat, és akit a hatalom megpróbál kiiktatni. Nagyon sok ilyen karakter volt a Kádár-korban, mondhatnám a zenészeket is, mondhatnám akár a CPG-t, és az ő szövegeiket. Vagy akár Pákh Tibort, aki politikus volt mégis pszichiátriára zárták el. Frank Róbert karaktere olyan emberek összességét jeleníti meg, akik ilyen elnyomó kapcsolatban álltak a hatalommal.

Ez az elejétől kezdve fontos volt. Rengeteg anyagot gyűjtöttem össze, és pontosan tudtam, hogy nagyon sokan azt fogják mondani, hogy ez nem így volt. Nagyon sokan a mai magyar társadalomban ellenérdekeltek abban, hogy ez kor megmutassa a teljes, valódi arcát. Tudtam, hogy ha ezt nem csináljuk meg mögé, akkor nem az lesz a vád, hogy rossz a film, hanem hogy történelemhamisítás. Ez egy hitelesítő eszköz. Nagyon sokan kollaboráltak azzal a rendszerrel és ők nem szeretik, hogy ez elő van véve, nagyon jó volt nekik, hogy ez negyven évig nem is történt meg. De azt nem várhatják el, hogy egy következő generáció is asszisztáljon ehhez, és elhazudja mindezt az utána jövőknek.

Nagyon érdekes a fogadtatás, külföldön 100%-ban pozitív, pont most hívták meg több országba és három kontinensre a filmet. Majd ezután jönnek a nagy nemzetközi – például spanyol, német svéd – premierek.

Itthon van egy nagyon nagy ellenállás sokakban. Le vannak írva kritikákban, hogy ez nem így volt, mert a szerző nem így emlékszik. De mennyire történelmietlen kijelenteni egy korszakról, hogyha valaki másképpen emlékszik, akkor nem is történhetett úgy?

Mi volt a második világháborúban egy gazdag hamburgi családban, mondjuk 1944-ben? Porcelánból ettek ezüsttel, de attól, hogy ők nem emlékeznek rá, Auschwitz még létezett. És ez a felismerés nagyon nehéz, ha egyáltalán valaki beengedi. Tudtam, hogy ezt nagyon sokan nem fogják beengedni. Nem is várom el, hogy mindenkinek tetsszen, főleg, ha ő úgy élte meg azt a korszakot, hogy valamilyen módon kollaborált a rendszerrel, és akár szabadon utazhatott.

A másik oldalról pedig van egy nagyon durva visszajelzés, hogy a történtek végre eljutnak az emberekhez. Nyilván ez a megosztott vélemény nem rólam, hanem inkább róluk szól, ez az ő nehézségük, amit abszolút értek. De a film hullámokat ver, konfliktusokat generál, és én ezt tartom a legfontosabbnak. Igazából sem lenyelni és sem kiköpni nem tudják.

A nemzetközi elismerés meglepett, nem lehet erre számítani. Arra lehet számítani, hogy egy jó fesztivál el fogja vinni, de nem pont ezek. Én leginkább mindig annak örültem, hogy a magyar közönségnek jelent valamit.

A hatalom és az egyén viszonya, illetve az, hogy a te valóságod mennyire van elfogadva a hatalom által, szerintem egy örök, univerzális kérdés. Úgyhogy igen, mindenképpen, dolgozom is rajta, de erről többet egyelőre nem mondhatok el.