Kár lenne tagadni, hogy a legtöbb háztartásban az ünnepeknek része a mértéktelenség is. Hiszen egy évben csak egyszer eszünk bejglit, így miért ne csúszhatna le a tizedik szelet? És hát van más is ilyenkor, ami könnyebben csúszik. De összeegyeztethető a karácsony meghittsége az alkoholizmus realitásával? Simon Adri erre tesz kísérletet Lali karácsonya című versében.
Egy anya, egy fiú, egy meglepően környezetbarát karácsonyfa és rengeteg ital. Szomorkás rituálék a borsodi kilátástalanságban. Összefolyó napok és persze könnyek, amelyekről már nem állapítható meg, hány százalékban felelősek értük a nyálas filmek, és hányban az elrontott élet.
 | |
|
A Holdkatlan folyóiratban, majd a 2015-ös, Földerengés című kötetben megjelent szöveg beszélője egy sajószentpéteri fiatalember, akinek diszfunkcionális családjához fűződő vegyes érzelmei tárulnak fel egy tagadással teli karácsonyi belső monológon keresztül.
„Karácsonykor minden évben
rengeteg piát veszek mert
át kell mennem anyámhoz
illetve nem lenne kötelező
de át szoktam menni
egyrészt épp a nem kötelezősége
miatt másrészt mert különben
még többet inna az anyám
egyedül
így meg én is vele tartok
s kevesebb az egy főre jutó alkoholmennyiség
mintha külön-külön innánk”
Biztosan nem véletlen, hogy az „egyedül” szót külön sorba tördelték ebben a részletben, hiszen kulcsfontosságú. Lehet, hogy Lali és az anyukája együtt fogyasztja el a nagy mennyiségű szeszt, a démonaikkal magányosan küzdenek.
De azért mégsem csak a – változatos magyarázatokkal igazolt, nevén nem nevezett – alkoholizmus köti össze őket, a lírai én elmélkedésében időről időre felbukkan az anya iránti féltő szeretet. A karácsonyi motívumok és közös hagyományok ábrázolása mellett elsősorban ennek köszönhetően férkőzik be a sorok közé némi fény és remény, és telik meg ünnepi hangulattal ez a szellemesen keserédes vers.
Írta: Frei Gabriella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése