Súgópéldány

Néha elég, ha csak egy pillanatra megmelengetik a szívünket, Simon Cellan Jones filmje pedig erre kiválóan alkalmas. A történetnél és a poénoknál jobban működik a szereplők közötti kémia, és ahogy az első rész esetében, most is elhisszük, hogy egy igazi család viszontagságait követjük.

Nem számít, mennyire megmosolyogtató, ahogyan a negyvenes anyuka végrehajt egy – élsportoló múltjával is teljesíthetetlennek tűnő – ugrást, mennyire klisés az őrült orosz macskás nő figurája, vagy hogyan ostromol szappanoperai magaslatokat a főhős gonosz féltestvérének felbukkanása, mindez elviselhető, ha közben végig szerethető marad.

Az egykori bérgyilkos Dan (Mark Wahlberg) azért utazik Londonba nejével, Jessicával (Michelle Monaghan) és két gyermekükkel, hogy együtt tölthessék a karácsonyt az ott tanuló harmadikkal. Arra azonban nem számítanak, hogy családjuk egy nap alatt két új taggal is bővül.

Az Angliában új életet kezdett Nina (Zoe Coletti) túlzottan ragaszkodó új barátja csupán idegesítő, Dan apjának eltitkolt kisebbik gyermeke, Finn (Kit Harington) azonban amennyire szánalmas, annyira veszélyes és elszánt. Látszólag azért küzd, hogy – minden értelemben – megsemmisítse bátyját, de lehet, hogy van valami, aminek ennél is jobban örülne.

Talán nem nagy spoiler, hogy valami olyasminek, amire mindannyian vágyunk, és amit ebben a filmben egy pillanatra meg is találhatunk.