Szente Vajk azok közé a színházi alkotók közé tartozik, akik bármilyen területen próbálják is ki magukat, sikereket érnek el benne. A rengeteg belefektetett munka meghozta az eredményt, hiszen az immár évek óta rendezőként is tevékenykedő Vajk saját darabbal érkezik a POSZT-ra, ráadásul a díjátadó gála műsorvezetőjeként kétszer is találkozhat vele a közönség a fesztiválon.
A Csoportterápiának kalandos útja volt eddig, hiszen a bemutató óta számos színházban játszottátok, illetve az előadás átkerült egy másik helyszínre, a RAM Colosseumba. Változott emiatt a darab szerkezete?
Sok változáson esett át a Csoportterápia a 2011-es bemutatójához képest. Egyfelől sokkal rövidebb lett, másfelől bizonyos jelenetek mondatai is átalakultak, de én hiszek a változásban. Ráadásul, hogyha a kezünkben van a lehetőség, hogy a darabot mi írhatjuk, és nincsenek olyan jogi kötelezettségeink, ami miatt nem változtathatunk annak a szövegkönyvén, helyzetein, dallamain, az egy nagyon szerencsés helyzet. Mi éltünk ezzel a lehetőséggel – természetesen egyetértésben Szirtes Tamás igazgató úrral. Ő azt mondta, hogy nyugodtan nyúljunk hozzá, ha azt tapasztaljuk, hogy a nézők nyitnak valami felé. Úgyhogy mi ezeket a változtatásokat megcsináltuk, és körülbelül két évvel ezelőttre kialakult az a szövegkönyv, amivel most is dolgozunk. Egy-két apróbb változtatást a mai napig beleviszünk, de ezt inkább csak miattam. Nagyon szeretem, ha egyik előadásról a másikra egy mondatot vagy szót máshogy, másképp kell mondani, és az az érzésem, hogy a színészek is sokkal fókuszáltabbak ilyenkor. Most már jócskán túl vagyunk a Csoportterápiával a 100. előadáson, de nem hagyom, hogy elszürküljön a játékkedv. Természetesen ez a veszély nem áll fenn, viszont ezekkel is életben tartjuk.
Ezúttal ismét változik a helyszín, hiszen a fesztivál legnagyobb szabadtéri színpadán játsszátok a darabot. A POSZT-ra változtattok valamit rajta?
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Budapesten is nagy színpadon játsszuk az előadást, ezért nem kell változtatnunk rajta a fesztiválra. A nézők természetesen ugyanazt az előadást láthatják, mint a fővárosban.
Nem csak szerzőként jegyzed, hanem játszol is a darabban. Tudatosan írtátok rád Lajos karakterét?
Amikor csináltuk a darabot, nem magamnak írtam a szerepet, sőt, bármelyik fiúszerepre igaz, hogy nem színész-specifikusan készült. A lányszerepek tekintetében voltak inkább vágyaink, ott mind a Dobos Judit, mind a Balla Eszter esetében úgy alakítottuk a karaktereket, hogy rájuk gondoltunk, ők ihlettek. A fiúk esetében olyannyira nem így volt, hogy amikor a musical pályázaton a döntőben el kellett játszanunk 40 percet az előadásból, mi a felkészülés előtti napon döntöttük el, hogy ki melyik szerepet játssza. Egy dolgot tudtunk csak, hogy Kornéllal és Sanyival (Simon Kornél és Nagy Sándor – szerk.) szeretnénk dolgozni benne. Sanyinak ez egy hatalmas kiugrás volt. Bár minden szerepe az, de ebben különösen meg tudta mutatni azt, hogy mennyire szenzációsan szellemes.
Lajosnál maradva, van egy dalod a darabban, ami a musicalekről és azok kifigurázásáról szól.
Egy nagy színházcsináló azt mondta egyszer, hogy úgy lehet jól musicalt csinálni, ha az ember egyszerre szereti és utálja a műfajt. Szerintem a Csoportterápia sikerének egyik kulcsa is az, hogy nem követtük a musical szabályrendszerét – de nem is akartunk ellene menni –, egyszerűen csak nem foglalkoztunk vele, hogy itt most minek kellene jönnie, hogy hogyan csinálnánk Amerikában, ha ezt Amerikában csinálnánk. Mert nem Amerikában csináltuk, hanem a Madách Színházban. Nem valami kőbe vésett szabályrendszert követtünk, és az a csodálatos ebben a darabban, hogy rá tud kacsintani önnön magára, arra a műfajra, amiben éppen létezik. Nagyon erősen a saját érzéseinket fogalmazza meg a musicalekkel kapcsolatban. Egyszerre szeretem, tisztelem, elfogadom, és mosolygom meg. Ez aztán valahogy benne is maradt a többi darabomban. Például a Tanulmány a nőkrőlben azt kérdezi Zsófi (Trecskó Zsófia – szerk.) Magyar Attilától, hogy boldogok lesznek? Erre ő azt válaszolja, hogy színházban vagyunk, persze, hazudjunk valami szépet.
A szám elején van egy kikacsintás a nézőre, hiszen reflektálsz az adott színház – jelesül a Madách Színház – aktuális repertoárjára is. Helyszíntől függően mindig mást énekelsz ennél a résznél?
Bizonyos szempontból ez egy nyitott előadás, másfelől pedig egy nagyon zárt rendszer. A színészek nem változtatnak a szövegükön, nem improvizálnak, viszont ezen a dalon szoktunk módosítani attól függően, hogy éppen mi van előtérben. A Mamma Mia kapcsán írtam egy Mamma Miás versszakot, de a Fantomos részt gyakran éneklem Mary Poppinsszal is, leginkább akkor, amikor Lilla (Polyák Lilla – szerk.) játszik. A POSZT-ra is készülök egy, a fesztiválról szóló átirattal. Bemutatták a darabot vidéki színházak is: volt győri előadás, kecskeméti, egri. Az ilyen bemutatóknál színházspecifikusan megírjuk ennek a számnak a szövegét újra. Győrben az előadás szövege tökéletesen más, mint Budapesten. Lekértük azokat a musicaleket, amiket Győrben játszottak, illetve Kecskeméten is ugyanez megtörtént, azzal a különbséggel, hogy ott kaptak egy plusz versszakot azok az emblematikus musicalek, amikben Mikó István játszott azért, mert abban az előadásban ő játszotta Lajost. Került bele a Mindhalálig Beatlesből, és a Chaplin-darabból, A kölyökből is.
A Csoportterápia után elkezdtél rendezni is. Ezt a társszerzőség indította el?
Szirtes Tamás igazgató úr ötlete volt, hogy kezdjek el rendezéssel foglalkozni. Egy bohózattal kezdtem a Madách Színház színpadán, amit aztán követett jó néhány másfajta előadás, most éppen a Meseautóval foglalkozunk, a forgatókönyv alapján írtunk belőle egy musicalt.
Mióta elkezdtél rendezni, másképp gondolkodsz a színpadon?
Nagyon. Úgy érzem, hogy az én színészi életemben nagyon nagy előremozdító rugó volt az, hogy rendezéssel is elkezdtem foglalkozni. Ebben az évadban egyetlen új előadást sem játszom már, de nem bánom, mert a rendezés rettentően vonz. Előadást készíteni borzasztó izgalmas, ráadásul idén szenzációs lehetőségeim voltak színházat csinálni. Színpadra raktuk A szőke ciklont, ami nekem egy régi álmom volt, mert nagyon szerettem volna Rejtőből darabot készíteni. Izgalmas előadás lett, mert túl azon, hogy humoros, remélem méltó emléket állít Rejtő Jenőnek. Utána rögtön megcsináltam még egy Rejtő-darabot, a Vesztegzár a Gand Hotelbent, ami egy sokkal nagyobb volumenű mű. Ezt egy Agatha Christie-feldolgozás követte, ami tulajdonképpen az első nem kifejezetten szórakoztató előadásom. De a Hello Dolly is rendhagyó előadás lett, Lajossal (Túri Lajos, a koreográfus – szerk.) csináltuk a Szolnoki Szigligeti Színházban, körülbelül 50 emberrel, és a közönség nagyon szerette. Ez nem egy tipikus mainstream előadás, reflektál az akkori és a mai korra, szerelemre, és olyan kérdéseket feszeget, amelyek talán színházszakmai szemmel is érdekesek. Ezután még várt ránk egy gigantikus feladat, a Shrek, ami életünk eddigi legnagyobb munkája volt, és remélhetőleg lesz még folytatása.
Az évad azonban nem zárult le a Shrekkel, hiszen érkeztek a POSZT-ra. Szerinted miért fontosak ma, 2016-ban az ilyen jellegű fesztiválok?
Sok változáson ment keresztül az utóbbi években a POSZT, és elindult egy látható irányba. Úgy gondolom, ez mindannyiunk érdeke, hiszen célja, hogy áthidalja a politikai nézőpontokat és eljussunk oda, hogy tényleg az ország legjobb 16 előadása versenyez mindenre való tekintet nélkül. Azt látom, hogy ez most már nem törekvés, hanem egy alapeset.
Idén nemcsak a Csoportterápiával érkezel, hanem a gálát is te vezeted. Hogy kerültél ilyenformán kapcsolatba a POSZT-tal?
Van az életemnek egy időben vékony szegmense, de láthatóságban annál vastagabb, mégpedig, hogy szerepelek a televízióban, ahol műsorvezetői minőségben vagyok. Ez azt eredményezi, hogy ilyen jellegű felkérések is érkeznek hozzám. Amikor a POSZT megkeresett, nem volt kérdés, hogy elvállalom-e. Ez egy igazán megtisztelő dolog, nem beszélve arról, hogy érzésem szerint ez egy nyitás is a színház egy olyan iránya felé, ami egy másik műfajt képvisel.
Tavaly az Orient című darab adta a gála keretét, idén milyen különlegességekkel készültök?
Nagyon szerettem az Orientet. Ebben az évben kifejezetten a díjakra és a díjazottakra helyezzük a hangsúlyt, ők kerülnek fókuszba. Nem próbálunk meg a gála köré egy előadást csinálni, aminek keretén belül kiosztjuk a díjakat, hanem az lesz a fontos, hogy milyen díjakat adunk át, és kik adják át kiknek. Nekem csak műsorvezetői feladataim lesznek, de előreláthatólag az egyik darabomból láthatnak majd egy-két rövid részletet a nézők.
Játszol, írsz, műsort vezetsz, rendezel. Melyik terület áll hozzád a legközelebb, melyikben érzed magad leginkább otthon?
Azt szeretem, amikor egy szövegkönyvet el lehet készíteni és a legjobb tudásom szerint, minél jobb feltételekkel fel lehet rakni a színpadra.
Készítette: Vass Antónia
Eredeti megjelenés: poszt.hu
Fotók: Madách Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése