Szerelem a vár tövében

Kevés olyan helyszín van, ami alkalmasabb lenne megidézni Shakespeare szellemét, mint a gyulai vár. Éppen ezért talán nem véletlen, hogy a XII. Shakespeare Fesztiválon a Békéscsabai Jókai Színház Színitanháza ennek az impozáns épületnek az egyik kiugróját választotta a Rómeó és Júlia játszóhelyéül.

Fotó: Vass Antónia
A díszlet egyszerű, néhány szék és egy kifeszített függöny jelzi a helyszíneket, mégis tökéletesen alkalmas arra, hogy egy minden szempontból érdekes és izgalmas előadás születhessen. Sallai Zsófia váratlanul ugrik elénk a függöny mögül és kezd bele a prológusba, hogy aztán néhány perc múlva átadja helyét két játszótársának, Lakatos Viktóriának és Szabó Zoltánnak. Ők ketten birkóznak meg a feladattal, hogy az előadás első felében megjelenítsék – mindössze alig húsz perc alatt – a legfontosabb szereplőket, eseményeket.

Az első ilyen váltásnál az emberben aggodalom támad, hogy hogyan is lehetne annyi mindent két ember szájába adni. Szerencsére Gulyás Attila, az előadás rendezője, értette a dolgát. A darabot úgy húzta meg, hogy a történet ne sérüljön és a karakterek jól elkülöníthetőek legyenek, sőt, arra is figyelt, hogy a játszók az érzelmek és jellemtípusok legszélesebb skáláját mutathassák be, feszegetve ezzel saját határaikat is. Így aztán, amikor az előadásnak vége lesz, egy percig sem érezzük, hogy egy fontos részlet kimaradt volna. Talán csak a levélről nem esik szó, ami megérkezik Mantovába – csupán ennyi hiányzik a darab második felében színre lépő Sallai Zsóka „monodrámájából”.

Fotó: Kiss Zoltán
Lakatos Viktória és Szabó Zoltán játéka magas szintű egymásra hangoltságról és koncentrációról tanúskodott, amibe tökéletesen illeszkedtek a többfunkciójú díszletek és kellékek. A függöny, ami egészen addig jótékony takarásként szolgált, hirtelen olyan választófallá lényegül át, melynek egyik felén Mercutio pökhendi alakja űz tréfát mindenből, a másik oldalon pedig Rómeó búskomor alakja áll.

Ugyanilyen gyorsan válik szimbólummá a négy sámliszerű szék is, ami egymásra rakva a gyóntatófülke fala lesz, külön-külön azonban szereplői pozíciókat jelölnek: a bal oldali az anyát, a középső Júliát, a jobboldali pedig a dadát hivatott jelezni, míg máskor Paris és Capulet párbeszédének megtestesítőiként szolgálnak. Izgalmas feladat ez Lakatos Viktória számára, akinek így tizedmásodpercek alatt kell átlényegülnie egyik figurából a másikba. Rá még egy fontos feladatot is bízott Gulyás Attila: nadrágszerepet is kap, ő lesz Paris, majd nem sokkal később Capulet és Lőrinc barát is. Bár első pillanatban talán megmosolyogtató ez a megoldás, hiszen Viktóriának gyakorlatilag nincsenek tárgyi kellékei a figurák megjelenítésére, magabiztos játéka azonban szinte azonnal elfogadtatja ezt a helyzetet.

Aztán a két játszó futva eltűnik a vár két oldalán és kiürül a szín. Ismét feltűnik Sallai Zsóka, ám ezúttal nem a narrátor hálás-hálátlan szerepében díszeleg, hanem súlyos monológba kezd, erős felütéssel, hiszen pont a száműzetés előtti éjszakán „lép be” a történetbe. Neki nem adatott meg az a szerencsés helyzet, hogy egy partner segíti a megszólalásait, így ő lesz egyszerre Rómeó és Júlia, játékával keretet adva a darabnak.

A Színitanház előadásának különleges atmoszféráját az is fokozza, hogy a nézők nem hagyományos nézőtéren foglalnak helyet, hanem az árok oldalán ülnek, ki-ki pokrócon vagy füvön. Nincs kötelezettség, az előadáshoz bárki csatlakozhat, és mindenkinek szabad mozgástere van.

Írta: Vass Antónia

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts