SÚGÓ+ – Domingo és a magyarok

Augusztus 10-én Plácido Domingo Magyarországra látogatott és egy egész estés ingyenes koncertet adott Budapesten. Az esemény helyszínét az időjárásra való tekintettel az utolsó pillanatban megváltoztatták, de még ez sem szegte kedvét az operarajongóknak.

A szakadó eső ellenére már a 7 órási kapunyitáskor is óriási tömeg állt a Papp László Budapest Sportaréna előtt, a metróból is csak lépésben lehetett kijönni. Az esernyők és az emberek miatt nem lehetett látni, hogy pontosan hány sor van és hol vannak, minden egy óriási masszává állt össze. Én végül jobb oldalon kötöttem ki, ahol már a láthatósági mellényben álló helyszínbiztosítók tereltek minket két kordon közé. Innentől egyenesen haladt a sor, csak kétszer álltunk meg, amikor két nagyobb társaság áttörve mindenkin megpróbált a jegyet osztó hölgyekhez férkőzni. Szerencsére a biztonságiak gyorsan közbeléptek, bár egyszer szükség volt a biztonsági kapu lezárására is.


A lehető legjobbkor léptem át a bejáratot, a szervezők kezében már csak alig néhány jegy árválkodott, és mint az utolsó fecskék egyike, egy távoli szektorba kaptam helyet. Panaszra azonban nem volt okom, sokakkal ellentétben kevesebb, mint egy óra alatt bent voltam, a helyemről pedig tökéletesen láttam a színpadot, amit még pluszban segített három kivetítő.

Amikor már kiterítettem a vizes ruháimat, és láttam, ahogy a stadion megtelik, a közönség soraiban téma lett a kint ragadt rengeteg ember. Merthogy már az odaérkezésemkor is biztos volt, hogy nem fog mindenki bejutni, a kinti hangszórók öt percenként mondták be, hogy a kapacitásig tudnak beengedni.

A műsort már napokkal korábban tudni lehetett és az alapján egy legalább két órás koncerttel számoltam, ami szinte hihetetlen volt, tekintve, hogy valóban egy ingyenes eseményről van szó, egy világsztárral a középpontban. Aztán amikor a zenészek leültek a hangszereikkel és felcsendültek Berlioz dallamai, egyszerre ezek a kételyek és apró gondok megszűntek és átadtam magam a zenének.

Nem kellett sokat várni, hogy Domingo színpadra lépjen, már a nyitányt követő köszöntő után ő vette át a mikrofont. Bevallom, a koncert elején némi kétellyel ültem az Arénában, hogy vajon mennyit láthatunk majd belőle, és mennyit az egyébként szintén igen elismert meghívottjaiból, de csak a híres magyar pesszimizmus beszélt belőlem, ugyanis a tenor kis túlzással minden második számban énekelt, hol egy duettet, hol szólót.


Partnereire sem lehetett panasz, Angel Blue és Micaëla Oeste hangja gyönyörűen szólt, azt pedig külön érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire másképp léteznek a színpadon, amikor egy nagy volumenű operából énekelnek, mint amikor egy operett vagy egy musical csendül fel.

A szervezők nem csupán arra ügyeltek, hogy minél változatosabb dallamokat szerkesszenek egy csokorba, hanem arra is, hogy lehetőséghez juthassanak a kiemelkedő tehetségű magyar klasszikus zenészek is, így Pasztircsák Polina Domingo duettpartnereként kápráztatta el a közönséget, a Virtuózokból ismert Váradi Gyula pedig hegedűjátékával adott új lendületet a második felvonásnak.

Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a két órára tervezett koncert már két és fél órája tart. Sajnos én tömegközlekedéshez voltam kötve, így el kellett jönnöm a koncertről, ezért már nem hallhattam a ráadást, így az sem, amikor Domingo magyarul énekelt.

Annyi azonban bizonyosan elmondható, hogy egy rendkívül színvonalas koncertet láthatott a budapesti közönség, akik pedig idén nem jutottak be, remélhetőleg lesz még lehetőségük élőben hallani a 75 éves tenort.


Írta: Vass Antónia
Fotók: Gergely Bea

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts