POSZT 2017: Pánczél elvtársnak jelentem: mindent tudunk mindenkiről!

A 17. POSZT Fesztiválprogramjai között kapott helyet a Pintér Béla Társulat Titkaink című zenés-prózai szatírája. Az előadás a Kádár-korszak sötét leplei mögé kalauzolja a nézőt, ahol nem csak a zsarolás és megaláztatás rendszerébe nyúlnak be, hanem a téglák közé is, hiszen ebben a korban valóban hiteles a mondás: a falnak is füle van.


Pintér Béla (aki írta és rendezte a darabot, illetve övé az egyik főszerep) egy társaságot emelt ki ebből a mára már oly sokszor feldolgozott korszakból, méghozzá a néptáncmozgalom alapítótagjait és a hozzájuk csapódott táncosokat. Balla Bán István (Friedenthal Zoltán), népzenekutató, az első jelenetben megvallja egy barátja édesanyjának csillapíthatatlan pedofil vágyát nevelt lánya, Timike (Enyedi Éva) iránt. Dr. Szádeczky Elvira (Csákányi Eszter) azonban nem szolgálhat gyógyszerrel István problémájára, habár megpróbál a lehető legártatlanabbul segíteni a férfinak. Az asszony azonban váratlanul meghal, de a titok nem száll vele sírba, hisz mint korábban említettük, itt a falnak nemcsak, hogy füle, de rögzítőszalagja is van.

Tatár Imre (Pintér Béla), aki Balla István legközelebbi barátja és a néptáncmozgalom vezetője, nem csak a népi hagyományok felelevenítésében hoz döntő sikereket, hanem egy radikális szocializmus-csúfoló lap főszerkesztője is. A barátnője (Szamosi Zsófia) képviseli a vak kommunistát, aki már attól is halálra rémül, hogy Imre zsebében megtalálta a lap egyik példányát. (Hát, ha még tudná, hogy ki szerkeszti a lapot!) Ebbe a gócpontba lép be a Rendszer, Pánczél elvtárssal (Csákányi Eszter) az élen [az áthallás nem véletlen], aki kezében tartja Balla Bán Istvánt, pedofil önvallomásával egyetemben. A játékból nincs kiút, alá kell írni a papírokat, el kell árulni a legjobb barátokat… vagy meg kell halni. 

A darab jó adag humorral operál, miközben nem egy, hanem egész csokorra való tabu-témát feszeget, miközben vidáman szól a háttérből a szoci muzsika. A néptánckultúra egyedüli pozitív fellegvárként áll az eszmei háttérben. Az ezzel kapcsolatos jogos kétkedést Tatár Ferenc (Stefanovics Angéla), Imre fia képviseli, aki zongoraművésznek készül és többször is degradálja a népi műfajt olyan érvekkel, amiket a népzenét nem ismerők kérdés nélkül a magukénak érezhetnek. (Ezek a kérdések a darab közben felszámolódnak és újrakonstruálódnak, úgyhogy a hitetlenkedők is kénytelenek a népzene hatalmát elismerni.) 

A darab kissé didaktikus, de ennek ellenére brutálisan hordozza az üzenetet, amit a pedofil, az ügynöki és a szocialista témák vállalásával felvetett. Habár a színészek mind jól formálták meg karaktereiket, a legkiemelkedőbb mégis Stefanovics Angéla, aki répavörös hajával és kicsit amorfként ható öltönyével játszotta Tatár Ferencet. A fiú zaklatott, furcsa gondolkodású gyerek, aki önmagát minden tekintetben a többség fölé helyezi. Ezt a figurát megfogni és hitelesen eljátszani közel sem könnyű feladat. Angélának nemcsak, hogy sikerült, de szinte aspergeres figurájával a darab legemlékezetesebb alakítását nyújtotta. 

Pintér Bélával Enyedi Éva dramaturg dolgozott együtt. Tulajdonképpen tragédiába fulladó történetvezetést alakítottak ki, mégis sikerült azt úgy megcsavarni, hogy a tragédiák közötti hangsúlyok kiegyenlítődtek, s ha megoldása nem is, de kifutása mindegyiknek lett. A Titkaink egy utolsó (a történet jelenéhez képest évtizednyi eltérésű) jelenettel zárul, mintegy megjósolva azt, amit mindannyian tudunk: a szocializmus véges mese és a titokra mindig fény derül. 

Írta: Veréb Árnika
Fotók: trafo.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts