THEALTER – Halljátok A hangot?

Az idei Thealter díszvendége a Mentőcsónak Egység volt, akik ez alkalomból legtöbb előadásukat bemutatták a szegedi közönségnek. Ennek keretében volt látható a Manőver Alkotócsoport munkája, A néma tartomány.


A Manőver Alkotócsoport, a Mentőcsónak állandó, diákokból álló csapata a hétköznapokat átszövő, és magának egyre nagyobb teret nyerő gyűlöletbeszédről készített előadást Pass Andrea vezetésével. Munkájukkal szeretnék felhívni a figyelmet a központilag generált széthúzó erőkre, melyek fölött nem szabadna szemet hunynunk. Ennek lehetséges következményeit szemléltetve egy mesterségesen irányított utópikus társadalmat állítottak színpadra. Mind az irodalmi, mind a filmes világban számtalan mű készült hasonló témában, de az itt felsorakoztatott jelenségek brutalitása kivételesen egyedi módon, gyerekeken keresztül van megvalósítva.

Az elképzelt jövőbeni társadalmat az iskola rendszerén keresztül mutatja be, ahol a tanító képviseli a központi hatalmat, az öt diák pedig igyekszik megjeleníteni az emberi jellemeket és hozzáállásokat. Az oktatáson belül nevelnek „tökéletes” polgárokat a „tökéletesen” felépített tartományba. Van, aki meg sem kérdőjelezi a rendszer és felülről jövő hangok hitelességét, más bizonytalan, de nem meri kimutatni. Aki felveti a kételyeit, azt a hatalom nagylelkűen visszavezeti a helyes útra, aki viszont már-már annyira lojális, hogy veszélyezteti a biztos pozíciókat, annak könnyen elveszik az önbizalmát (és lehetőségét) a vezető szereptől. A hatalom itt nem egy személy köré szerveződik, hanem egy belülről (vagy felülről) jövő hang teremti meg az egységet és a hitet a tartománybeliek között. Az embereket nyilvános megfigyelés alatt tartják, ami megfélemlít és bebiztosítja a hatalmat. A diákoknak házi feladat helyett kötelező jelentéseket kell írniuk az általuk hallott hangokról. Ezzel is szűrhetővé válik, hogy meg van-e a bizalom a rendszer iránt, és olyan kereteket teremt, melyből nem lehet kihátrálni. Létrejön a tökéletes diktatúra, mely megsemmisíti a múltat, nincs mihez viszonyítani, nincs lehetőség informálódni és nincs lehetőség ellenállni.


Nézőként mi is megfigyelőkké válunk, mert körben ülünk, lefelé nézve, és mi is a társadalom részét képezzük, hiszen a játszók köztünk foglalnak helyet. A kör alakzat nemcsak a nézőtér szempontjából meghatározó, hanem a darab során is rendszeresen visszatérő forma, ami megint csak az egységet szimbolizálja. Díszletet nem alkalmaznak az előadásban, csak néhány izgalmas eszköz jelenik meg: különböző hosszúságú, színes PVC csövekkel ütnek visszatérő ritmusokat, valamint ledlámpákkal világítják meg magukat az egyes iskolán kívüli jeleneteknél. Olyan misztikus hangulatot teremtenek, ami beszippantja a nézőt, így olyan, mintha passzív szereplőkként lennénk jelen. A kellékek mellett a jelmezeknek is funkciójuk van, ugyanis a diákok végig kendőt viselnek, ami a tanulmányuk szintjét szimbolizálja. A darab fordulópontján más színű kendőket kapnak. A ruházatuk színvilágában nagyon hasonló, összhangjuk iskolai uniformis hatását kelti, ami erősíti a fegyelmezett légkört az iskolában és a diákok között.


A darab szerkezete az iskolarendszeren alapul, ennek mentén haladunk előre a történetben, és tekintünk be a néma tartomány működési elveibe. A diákok közül mindenkinek jut külön epizód a történetben, de nem mindenki megy keresztül jellemfejlődésen. Borbás Gergő, Bozánszky Anna és Szepes Anna karaktere viszonylag passzív szereplőként van jelen, de mindenkinek megvan a maga sajátos tulajdonsága, amit mindhárman nagyon természetes módon formálnak meg. A Bíró Gergely és Nyáry Pál által alakított szereplőkre már komoly hatást gyakorolnak az események. Mindkettejük számára van egy fordulópont az előadás során, ahol karakterük jelleme, hozzáállása gyökeresen megváltozik. Az összes szereplő játékmódja nagyon lecsupaszított és feszesen tartott, hiszen itt a feladatok fegyelmezett végrehajtásán van a hangsúly. Ezt csak fokozza Formán Bálint tanár ura, aki a természetességen túl egy kis gunyoros vidámságot is éreztet magán a feladatok kiosztásakor és a rendszer propagálásakor. A szereplők között érezhető az összhang, mind egyenletes teljesítményt nyújtanak, és ez esetben éppen az egyszerűségük és fegyelmezettségük által válik teljessé a megteremteni kíván légkör.

Az előadás szépen felépített, jól követhető és a Mentőcsónaktól megszokottan fontos problémával foglalkozik. Nincs a darabnak sem eleje, sem lezárása, egyszerűen belecsöppenünk egy ijesztő világba, ami akár a miénk is lehet, ha nem merünk lépni.

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Szarka Zoltán

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts