Háy János darabja, amely a MOST FESZT keretein belül mind a legjobb alakítás (Mészáros Sára), mind az MMA által a legjobbnak ítélt produkció díját hazavitte, szerkezetében egészen különleges monodráma (avagy stúdiószínház, ha szigorúak akarunk lenni). Ugyanis a főszereplő, Mészáros Sára monológjából áll az előadás, amibe néha bele-beleszól egy hang (Mucsi Zoltán), és a háta mögött álló kórus, egészen úgy, ahogy már a görögöknél is.
Mi van akkor, ha egy asszony a gyermekével egyedül marad a háborúba vitt férfi nélkül? Mi van akkor, ha ezt a férfit a felismerhetetlenségig szétroncsolva, egy bűzlő koporsóban hozzák haza?
És mi van akkor, ha nem őt temették el.
Ez az alaptörténete A halottembernek. Az Anya, aki a mozgó körszínpad közepén valahol a megismerkedés ősidején kezdi az elbeszélését, egészen a bírhatatlan végekig. A férj, Mucsi Zoltán, csak egy nagy ballonkabátban lógó árnyék, a lányuk nem több egy játékbabánál. Ez a rendezői döntés (Bérczes László részéről), hogy nem emel be élő szereplőt a kulcsfontosságú lány karakterére, egyike a legerősebb narratívaépítő elemeknek. Így az Anya és a belőle kibomló ellentétes véleményen lévő gyermek egységet képeznek, s képileg előrevetítik az elkerülhetetlen őrületet. A gyerek ugyanis azt állítja, hogy tudja: az apja vissza fog térni. A két radikálisan ellentétes gondolkodás folyamatosan ütközik, miközben körbeveszi az általuk alkotott burkot a közösség, azok közössége, akiknek hazajött a férje (majd ráeszmélnek, hogy már nem találják egymást egymás mellett), a magányos asszonyt kergető állandó pletykák és a hit, hogy a halottember nem fog feltámadni.
A kórus beléptetése a második olyan szervezői elem, amely alátámasztja a monodráma szerkezetét. A háttérben mozgó emberek (Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv és Rozs Tamás az elmaradhatatlan csellóval) hol a közösséget ábrázolják, hol értelmezői közegként működnek, hol az emlékek sodrába való belépés lehetőségeiként, és sokszor csupán egy zenés, mozgó díszletként funkcionálnak, amely előtt kibontakozik a tragédia: az értékvesztés és annak megfordulásából következő elmeborulás.
A díszlet Cziegler Balázs munkája. Egy forgó gyűrűn két kapaszkodó, akár a játszóterek játékai, amelyekre felállva addig pörög az ember, amíg le nem repül és ripityára nem töri magát. Középen a hinta, a hintán az asszony a bábuval. A kórus általában a játszótéren kívül. A tatabányai színpad ráerősít a nyomasztó képre, mivel a székek mind felfelé emelkednek, s így a néző nem fel, hanem lenéz a szereplőkre.
Erőteljes atmoszféraszervező elem a mozgás (Widder Kristóf) és a zene (Rozs Tamás). Folyamatosan oldják és erősítik a feszültséget, mintha a mozgás és a zene összhangja képes volna leképezni azt a lelki feszültséget, amely Mészáros Sára szerepében kristályosodik ki.
Mészáros Sára játéka egyszerre él a mesélés intim hangulatával, s közben távolítja el magát mind a nézőktől, mind az őt körülvevő elemektől, mint a kórus, a zene vagy akár a színpad mozgása. Be van zárva az Anya saját tragédiájába, csak tehetetlenül kaparász a kiút felé, a fel nem lelehető kiút felé, mert ez itt robbanás és a robbanás után nincs élet. És így kell leélnem az egész életem. Mucsi Zoltán szerepét akár feleslegesnek is lehetne bélyegezni, de pont a második színész beléptetésével képes a dráma valóban létrehozni azt a feldolgozhatatlan állapotot, amikor egy halott visszatér. Az Anya továbbra tragédiája fogja, és csak még mélyebbre jut, habár színleg feloldozták az értékvesztés alól. De vannak olyan csodák, amelyek nem történhetnek meg. Mucsi Zoltán beléptetése bontja a monodrámai atmoszférát és ezzel a lebontással sikerül szerkezetében leképeznie az előadás tematikáját.
A halottember kemény. Témájában és nyelvében is feszegeti az elviselhetőség határát, s ezáltal férkőzik a homlok mögé. Az alkotók kivételesen jól nyúltak a szöveg alá a megvalósításban. Habár a hely és az idő a háború által kijelölt, a darab mindazokról szól, akik bármilyen halálból vissza kívánnak térni és figyelmen kívül hagyják, hogy távollétükben az emberi természeten megkeményedett a bőr. Minden, minden a halálhoz visz.
Írta: Veréb Árnika
Fotók: Mészáros Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése