„Jó partnerek vagyunk”

Idén ünnepli 20. születésnapját a Trafó. A jubileum kapcsán október 16-án ünnepi programsorozattal várják az érdeklődőket, közösen ünnepelni vágyókat. A programról, a 20 éves Trafó múltjáról, jelenéről és jövőbeli tervekről beszélgettünk Barda Beátával, az intézmény igazgatójával.

A 20 éves születésnap kapcsán egész napos programsorozattal készültök. Mi alapján válogattátok össze a produkciókat, mik voltak a főbb szempontok?

Amikor elkezdtük szervezni a programot, az egyik fő szempont az volt, hogy valami mást csináljunk, mint a 15 éves jubileumon. Maga a ház már több mint 100 éves, eredetileg transzformátor ház volt, ezt alakították át, amikor 1998-ban megnyílt a Trafó, így a lehetőségeink elég kötöttek, hiszen figyelembe kell vennünk az adottságokat. Van egy nagytermünk, ahova a színpad berendezésétől függően befér körülbelül háromszáz ember, ha állni is lehet, még többen, bár ebben az esetben csak koncertben gondolkodhatunk. A galériánkon, ahol kiállítások vannak, tárlatvezetést szervezünk, a Trafó klubban pedig, ahol sokféle érdekes műsor megfordul, most egy bizonyos szempontból hagyományosabb, de az eseményre koncentráló produkciót lehet majd látni. A drámainstruktoraink, akik már egy éve velünk dolgoznak, csinálnak egy közösségi színházi előadást: végigjárták a nagy nyári fesztiválokat, összegyűjtöttek élményeket arról, hogy milyen 20 évesnek lenni, és ezekből születik meg a produkció.

A folyosón is lesz előadás, oda egy norvég produkció érkezik, amit nagyon nehéz behatárolni – a Trafóban egyébként is bonyolult megszokott, bevett műfajokba sorolni az előadásokat, mert jelentős részük a műfaji határokat igyekszik feszegetni. Itt bemegy az érdeklődő egy sötét szobába, a kezét bedugja egy furcsa lyukba, és az érintés erejével játszunk. Ehhez persze elengedhetetlen a néző kíváncsisága, bátorsága, elszántsága. 

A születésnapi programunk talán legizgalmasabb fellépője egy katalán cirkuszművész, aki egy flashmob jellegű performansszal készül. Mivel a produkció köztéren fog játszódni, a sikere azon múlik, hogy akik arra járnak, felismerik-e a helyzetet. Ez tisztán mutatja, hogy a Trafó mennyire számít a nézőkre, nem működhetnénk közönség nélkül. A dolognak csak akkor van értelme, ha együtt csináljuk, és az emberek tudnak jönni velünk.

Ha visszatekintesz az elmúlt két évtizedre, miben változott a nézői hozzáállás, befogadás?

12 éve dolgozom a Trafóban, de pontosan emlékszem arra, hogy a megnyitón ott voltam. 20 évvel ezelőtt volt már internet, volt már email, de sokkal kevesebben használták, nem azon folyt a kommunikáció fő csapásiránya. 20 évvel ezelőtt nem volt Művészetek Palotája, nem volt Nemzeti Táncszínház, nem volt a Gödör vagy Akvárium, egy csomó dolog nem volt, sokkal kevesebb lehetőség volt arra, hogy az emberek elmenjenek este, és mindenféléket nézzenek a városban. Éppen ezért egy másfajta hitele volt az intézménynek. Emlékszem arra, amikor itt először újcirkuszi előadást játszottak. Valaki azt mondta a Trafóból, hogy biztosan nagyon jó lesz, és akkor az éppen elég volt ahhoz, hogy elmenjek megnézni. Ma, ha azt mondod, hogy nagyon jó lesz, akkor az már kevés, az ember rá fog keresni a weben, megnéz egy trailert és utána dönt. És ha már rákeres arra a programra, megnézi még gyorsan azt is, hogy máshol mit játszanak éppen abban az időben. Ez az egyik fontos különbség, másrészről pedig változott a közönség. Mást akarnak látni, vagy másképp akarnak látni, másképp akarnak szórakozni. Minden felgyorsult, másként néznek az emberek, másra figyelnek, másképp tudnak koncentrálni. Vannak persze kivételek, Szerb Antal Utas és holdvilága például hatkor kezdődik, és fél tizenkettő környékén ér véget, mégis annyira érdekes és magával ragadó, hogy az emberek itt maradnak. Tehát nyilvánvalóan vannak változások, de amit a Trafó akkor és most is kínálni próbál, az a szó jó értelmében vett minőségi és exkluzív tartalom.

20 év alatt – ahogy te is említetted – számos intézmény megjelent a Trafó mellett. Mi az, amiben a Trafó mást, újat tud nyújtani? 

Más fővárosi fenntartású intézménnyel szemben a Trafónak nincs saját társulata, mi mindig megpróbálunk független alkotókkal dolgozni, illetve törekszünk a nemzetköziségre. Tehát nagyon fontos, hogy több szinten játszunk. Ez alatt érthető a műfaji sokszínűség is: van tánc, színház, újcirkusz és zene. Szeretnénk megmutatni, mennyiféle módon lehet ezeket az alapműfajokat használni. Amikor külföldi társulatokat hívunk, mindig megpróbálunk rajtuk keresztül megmutatni valamit, ami érdekes, ami kicsit más, mint amit itthon lehetne látni. Innen kiindulva pedig könnyen felismerhetővé válik Trafó brand.

Máshogy fogad a közönség egy külföldi előadót?

Persze, de valószínűleg nem is a fogadtatásban van különbség. Egy magyar csapat esetében nem nagyon kell megmagyarázni, hogy mit fognak látni, mert azoknak is van egy brandje, a nézők tudják, hogy mit várhatnak. A külföldi csapatot – például nemrég volt itt egy olasz társulat, a Motus – nem ismerik annyira az emberek, ezért nem elég annyit mondani, hogy olaszul fognak beszélni, és angolul, magyarul feliratozzuk, hanem tudni szeretnék azt is, hogy miért lehet érdekes.


Az aktuális trendek alapján választjátok ki azokat az előadásokat, amiket idehívtok?

A nemzetközi kapcsolataink a Trafó előtti időkbe nyúlnak vissza. Szabó György már a Trafó megalapítása előtti tíz évben azon dolgozott, hogy főleg kortárs táncelőadásokat hozzon el Budapestre, ezért amikor megalakult a Trafó, már volt egy nemzetközi beágyazottsága, és rengetegen támogatták, hogy Magyarországon is létrejöjjön egy befogadó intézmény. Ehhez a 20 évhez hozzátartozik, hogy mi ezeket a kapcsolatokat ápoljuk, benne vagyunk különböző együttműködési projektekben és jó partnerek vagyunk. Ez főként a megbízhatóságunkban tükröződik, illetve abban az állandóságban, ami nagyon fontos ahhoz, hogy könnyű legyen kapcsolatokat építeni és partnereket találni. 

Mennyire tudja a Trafó rugalmasan befogadni az előadásokat, például technikai értelemben?

Mindig igyekszünk megnézni az előadásokat, amiket idehívunk. Szerencsére rengeteg művésszel, társulattal állunk kapcsolatban, ezért nyomon tudjuk követni, hogy mi történik a hasonló intézményekben. De persze volt már arra példa, hogy valami három centin múlott, vagy érződött – például egy cirkusz előadásában –, hogy nagyobb térhez vannak szokva, és az artistának le kellett fékeznie, mert vitte volna tovább a lendület. Ráadásul a nagytermünk egy fekete doboz, nincsen oldalszínpad, süllyesztő, zsinórpadlás, ezért technikailag nagyon be vagyunk határolva. Nem lehet elbújni, bizonyos színpadi trükkök kivitelezhetetlenek. Ilyenkor egy épített színpad nagy segítség lehet. Olyan is előfordul – ha mondjuk egy társulat turnézik –, hogy bérelnek egy kamiont és azzal hozzák ide a felszerelést, lámpákat, színpadot például. Ez lehet, hogy megdrágíthatja az előadást, de nem annyira, mintha nekünk kellene ezeket az eszközöket három napra bérbe vennünk. Ilyen turnéknál ráadásul a befogadó intézmények sokszor összefognak, ez pedig mindkét félnek jó. A technikai korlátoltságunk ellenére azért igyekszünk minél több produkciónak bemutatkozási lehetőséget biztosítani, ha házon belül nem megoldható, akkor olyan helyre kell mennünk, ahol ez profi és biztonságos módon megoldható.

A külföldi csapatok mellett magyar művészekkel is dolgoztok, főként fiatalokkal. Hogy látod ezeknek az alkotóknak a helyzetét?

Bár számos már nevet szerzett alkotónak – többek között a Mundruczó Kornél vezette Proton Színháznak – vagyunk állandó koprodukciós partnere, igyekszünk nyitni a fiatalok felé. Kétévente szervezünk egy minifesztivált, amiben olyan kortárs magyar színház- és táncelőadásokat mutatunk be, amik a külföldiek számára is érdekesek lehetnek. Ez egy három-négy napos esemény, ilyenkor nem csak a Trafóban zajlanak előadások, mert igyekszünk mindent az eredeti játszóhelyén megmutatni a kuratóriumnak. Érdekes tapasztalata ennek, hogy főként a kicsi, könnyen mozgó, és a körülöttünk lévő világra reflektáló előadások aratnak sikert, valószínűleg azért, mert egy kisebb stáb könnyebben és gazdaságosabban utazik. Ezek a külföldi meghívások azért is fontosak, mert itthon nehéz országos turnékat bonyolítani, az a plusz három-négy állomás pedig hozzásegíti a társulatot ahhoz, hogy kijátszhassák a darabot. Ráadásul ez egy esztétikai tapasztalás is, hogy a külföldi közönség hogyan reagál. Hozzánk, a Trafóba egyébként rengeteg mód van bekerülni, és missziónk, hogy támogassuk ezeket az alkotókat. A pályakezdőknek ettől függetlenül nagyon nehéz. Nyilván a háromszázas nagytermet ambicionálják be, és sokszor nem a minőségen múlik, hogy nem oda kerül, de ahhoz, hogy ott tudjuk bemutatni, be kell járni egy utat. Ha csak nyolcvanak ülnek háromszáz széken, ott az előadást rossz játszani és rossz nézni is, mert hirtelen az üres térben minden zavaróvá válik. Éppen ezért szoros együttműködésben vagyunk a Jurányival, ami egy egészen más közeg és közönség, így az előadás megtalálhatja a nézőjét.

Milyen közönséget találnak meg azok az előadások, amiket műsorra tűztök? Ki a célközönség?

A Trafónak nem egy közönsége van. Például az Electriflyra, ami elektronikus zene, DJ-k, egészen más közönség jön, mint mondjuk a klasszikus indiai zene mestereinek koncertjére, és nem feltétlenül van átjárás. Általánosságban azonban elmondható, hogy a nézőink egyetemisták, tizennyolc és harminc év közöttiek. De nem határolható be ennyire, hiszen a Szerb Antal-előadásra jön egy egészen másfajta generáció is, akik nem annyira ismerősek itt, és még el kell nekik magyarázni a szokásokat. Egyszóval nagyon sokféle a közönségünk, általában az adott programtól függ. Ezért aztán mindig igyekszünk végiggondolni, hogy egy előadás kiknek is szól, kik azok, akikben az valamiféle húrokat meg tud pendíteni.

Mi az a Trafóban, ami kifejezetten a te kézjegyednek lehet tekinteni?

Nem tudom, hogy mi az én kézjegyem, csak azt tudom elmondani, hogy mi az, ami engem érdekel. Például nagyon szeretem a nagytermet, és szeretem nézni a közönséget. Ez néha pokoli rossz tud lenni, néha viszont iszonyú jó, különösen azoknál az előadásoknál, amik valamiért fontosak számomra. Lényegesnek gondolom a pici dolgokat, amik egy-egy előadást körbe tudnak venni, ilyen például, ha valaki eljön és beszél valamiről, ami lazán kapcsolódik a darabhoz, vagy utána tartunk egy szakmai beszélgetést, amin a közönség kérdezhet. Ettől az egész egy klassz, kerek gömbbé tud formálódni, és jó érzéssel hagyják el az emberek a Trafót.

Milyen tervek állnak még előttetek a következő években?

Rengeteg dolog történik majd az évben, nemsokára lesz egy új honlapunk, készül az applikációnk, de a legfontosabb tervünk az, hogy egy picit kitágítsuk az épületet és beépítsük a parkolót a ház előtt. Ez egy komoly építészeti feladat, nem konkrétan arról szól, hogy ilyen vagy olyan előadásokat hívjunk meg, hanem arról, hogy a közönség otthonosabban érezze magát, és egy komfortosabb legyen minden. Igyekszünk akadálymentesíteni is, hogy be lehessen hátulról jönni segítség nélkül. A legfontosabb, hogy az emberek jól érezzék magukat nálunk.

Készítette: Mátyás Viktória
Fotók: Trafó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése