SÚGÓ+ –Láncon tart minket a történetünk?

Visszatekinteni. Újra megvizsgálni azt az időszakot, amikor… és ide kerülhetnek életünk ezidáig legnehezebb periódusának címkéi. Rendezgetni. Múltat a jelen és a jövő tekintetében. Eltenni a bennünk heverő dolgokat a helyükre. Például az anyát, aki már nincs, mondaná a negyvenéves nő, akiről szó lesz, pontosabban aki szól hozzánk. 

Tamás Zsuzsa Magvető Kiadónál tavaly megjelent Tövismozaik című regénye az említett nő története. Tulajdonképpen a 2006-os évét meséli el benne halott édesanyjának a jelenből – ami a regényben 2018 – visszatekintve. Ezt az évet – mikor a mesélő huszonnyolc éves volt – végigkíséri egy „se veled, se nélküled” szerelem élménye, illetve ezen a nyáron hal meg a megszólított anya is. A könyv három fejezetét a lány egy-egy alkotási folyamata tagolja, amelyek az említett viszonyokra reflektálnak. 

A mű elején kiderül, hogy főhősünk élete 2006-ig – messziről nézve – egy tipikus, „tisztességes” darabnak tűnhetett, benne egy rajztanári állással és egy férjjel. Sínen a szerelvény, mondhatnánk. Aztán egyszer csak szakított ezzel a biztonsággal – langyos vízzel? –, hogy alkotó lehessen, és valóban szerelmes. Hogy éljen. Így került be a képbe János, a sikeres művész, aki azonban önmagát képtelennek érezte a kötődésre. A lány szerelmes, míg a férfi bizonytalan, nem engedi közel magához, ám el sem ereszti teljesen a kapcsolatukat. Mintha az élet marionettbábuként rángatná időről időre János lakására ezt a lányt, benne azzal a naiv hittel, hogy a mégiscsak sikerül végre jól kapcsolódnia a „kapcsolódásképtelenhez”. 

Mint az anyához, aki nyáron hal meg. Az anyához, akit egész életében arc- és fejfájás gyötört, aki ezzel, valamint gyógyszerfüggőségével és depressziójával megkeserítette a környezete életét. Aki mellett ennek a lánynak olykor szülővé kellett válnia, ő volt a fal, amelynek az anya dőlhetett. A regény egy fél oldal erejéig homályosan felvillantja ennek az anyának a családi hátterét, amiből részint következhet az ő élete, ami aztán tovább csordogál a lányba is. Például az említett felborult szerepeken, a felgyülemlett tehetetlenségen és az elszakadni kívánáson keresztül. Az anya lett az a kép, amihez képest a lány más akart lenni. Aki nem terheli rá a környezetére a maga nehézségeit – pedig az anyához hasonlóan ő is fejfájós –, és ekképpen az életét mégiscsak az anya mozgatja, és nem ő. 

Hogy miként birkózott meg a lány ezzel az évvel? Talán két dolgot lehet kiemelni: a barátokat és az alkotást. Három fő mű jelenik meg a könyvben: a Tövismozaik egy Jánosról készült kép tövisekből, az Otthon az alkotójáról mesél fotókon, a harmadik pedig a Gyász, amely az anya elvesztésének állít emléket az asszony cuccaival teli zsákok formájában. Ezen darabokba csatornázza be a főhős a maga élményeit, magára az alkotómunkára pedig megküzdési próbálkozásként is tekinthetünk. 

Emberléptékű történet ez Tamás Zsuzsától, melyet olvasva folyamatosan azt érezzük, hogy a szerző két lábbal áll a földön. Képes volt megteremteni egy világot, melyben az olvasó a kezdetektől otthonosan mozog, és mégsem tűnik közben porosnak és közhelyszerűnek. Hogyha valamilyen negatívumot szeretnénk megfogalmazni, akkor azok az erős megszólalások lennének. Pontosabban a hiányuk. Hiányoznak a velős mondatok, melyek ellépnek a konkrét történések világától, és képesek önmagukban megütni vagy megérinteni az olvasót.

A Tövismozaik egy nő élettörténetét mutatja meg nekünk. Nem mindent, mondjuk úgy, hogy a kulcslyukon keresztül kukucskálhatunk be ebbe az életbe. Ebbe az ismerős életbe, amely mintha a szomszéd lányé volna, vagy akár a miénk. Mert ismerősek a helyek, az élmények, az érzések. Az ő szerelme a mi szerelmünk is, az ő szakítása a mi szakításunk. Ahogyan ő cipeli a maga történetét, úgy cipeljük mi is a sajátunkat. 

Tamás Zsuzsa: Tövismozaik
Magvető Kiadó, 2020, 152 oldal

Írta: Kószó Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése