Elhunyt Törőcsik Mari

Életének 86. évében, április 16-án elhunyt Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja - tudatta a Nemzeti Színház.


Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. A főiskola elvégzése után, 1958-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1978-ig dolgozott, majd egy hosszabb kitérő után 2002-től ismét visszatért a Nemzeti színpadára. A színésznő a magyar kulturális élet legtöbbet díjazott művésze, azon kevés színésznők közé tartozott, akik 80 éves koruk után is színpadra álltak.

Pályafutása során közel 130 színházi bemutatója volt, Budapest mellett láthatták a nézők Győrben és Szolnokon is.

Színpadi szerepei mellett legendás filmek kötődnek a nevéhez, 1956 után alig volt olyan év, amikor nem forgatott. 1955-ben – még főiskolásként – a minden idők egyik legjobb magyar filmjeként számon tartott Körhintában debütált a vásznon, és még abban az évben Arany Pálma-díjra jelölték a Cannes-i filmfesztiválon.

Egy interjúban bevallotta, hogy sosem nézi vissza magát, a Körhintát is csak egyszer látta, Fábri Zoltán halála után.

Filmes munkái miatt három főiskolai vizsgáját is elmulasztotta, ezért diplomáját csak évtizedekkel később, a vizsgák pótlása nélkül kapta meg. A drámák mellett vígjátékokban is szívesen játszott, de feltűnt a Nincs kegyelem című dokumentumfilmben is.

2008 októberében egy kórházi rutinvizsgálat során összeomlott a vérkeringése és kómába esett. A klinikai halál állapotából hozták vissza, és egy évvel később már jelen volt a Filmszemle megnyitóján. A történtek után nagyon ügyelt az egészségére, még a cigarettát is letette.

2018 nyarán vállalt újra színészi munkát, a Sztalker Csoport előadásában, a William Faulkner Míg fekszem kiterítve regényéből készült színpadi adaptációban hallhatta a közönség a hangját.

Az utóbbi időben romló egészségi állapota miatt visszavonultan élt velemi otthonában. Utoljára 2020 novemberében mutatkozott, amikor a Nemzeti Színház társulata születésnapja alkalmából felköszöntötte.
A színésznő határozottsága legendás volt, egészen pontosan eltervezte a saját temetését is. „Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. (…) Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. (…) Maár Gyula meg én... Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.”

Fotó: Kolbe Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése