Súgópéldány

Döbbenetes, hogy egy olyan vicces sorozathoz, mint a South Park, egyáltalán köze lehet egy olyan szomorú karácsonyi (!) dalnak, mint a Dead, Dead, Dead. Trey Parker szerzeménye a Mr. Hankey's Christmas Classics (Kula bá ünnepi klasszikusai) album egyik bónusz trackje, amely nem szerepelt az azonos című epizódban.

A sajátos válogatást hallgatva nehéz bármin is meglepődni. Kula bácsi, a híres kaki bemutatkozásával indul (Mr. Hankey the Christmas Poo), majd egy ponton felcsendül az O Tannenbaum (Ó, szép fenyő) a pokolban szenvedő Hitler előadásában, és ezzel a két példával még mindig csak a felszínt kapargatjuk. A Dead, Dead, Dead azonban így is váratlanul ér. Parker úgy facsar egyet a szívünkön, hogy közben az egészet egy morbid poénnak szánja…vagy mégsem?

Arról énekel lágy hangon, hogy egy nap mind meghalunk, és nem tudhatjuk, mikor, ezért minden karácsonyfát úgy kell néznünk, mintha ez lenne az utolsó, amit láthatunk. Mindezt a South Park gyerekkórusának kíséretével, beékelve Eric Cartman és Mr. Mackey klasszikusokat kifigurázó előadásai közé. Semmihez sem hasonlítható élmény.

 

Hogy felocsúdjunk a sokkból, másodiknak jöjjön egy őrülten vidám dal a Monty Python: Az élet értelme című filmből. A Christmas in Heaven a Mennyországban játszódó zárójelenetben hangzik el, egy Balázs Pali-szerű énekes (Graham Chapman) tolmácsolásában.

Megtudhatjuk belőle, hogy odafent állandóan karácsony van, ami többek között azért jó, mert a tévében óránként kétszer játsszák A muzsika hangját, de mennek még olyan csodálatos művek is, mint A cápa 1., 2. és 3. A szöveg leginkább egy gyermeki fantázia alkotta, tökéletesen kaotikus ünnep képét festi elénk, a filmben hozzá társuló vizuális élmény azonban kissé zavarba ejtő. „Csöcsös” angyalkák táncikálnak a néha széteső díszletben, a mosoly pedig egy pillanatra sem tűnik el az arcokról. 

A zene egy laza nyaralás hangulatát árasztja, amikor semmivel nem kell törődnünk, csak azzal, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. És milyen jó volna, ha a karácsony is ilyen lehetne, ugye? 

 

Egy fokkal kevésbé bizarr, de azért még mindig elég abszurd performansz zárja a Bob burgerfalodája nyolcadik évadának Zordonulás (The Bleakening) című dupla epizódját.

A Twinky Lights-ot egy hatalmas rave partin adja elő egy transzvesztita énekes, egy Bobék világába tökéletesen illő, bohókás ünnepi utazás végén. Miután fény derült (szó szerint) Linda elveszett díszeinek sorsára, a szereplőkkel együtt mulathatunk az elfogadást hirdető dalon, amely az embereket a sokszínű karácsonyi égőkhöz hasonlítja. Ez akár erőltetett is lehetne, de ehelyett a sorozathoz hűen könnyed és bájos marad.

 

A 2015-ben bemutatott Karácsonyi horrormesét (A Christmas Horror Story) sajnos nem játszották nálunk a mozik, de a kanadai alkotás főcímdalát így is meghallgathatjuk a Youtube-on. Az It’s Christmas Eve a jól ismert, és már eleve kissé kísérteties Carol of the Bells feldolgozása, borzongatóan hűvös gyerekénekkel és fokozódóan drámai hangszeres kísérettel. 

Aki szeretné magát pár percig a viktoriánus korban érezni, amikor a szenteste része volt a rémtörténetek mesélése is, annak tökéletes választás ez a dal.

 

Aki ismeri a Blackmore’s Night zenéjét, az tudja, hogy hatására azonnal egy kis középkori falu közepén érezzük magunkat. A Winter Carols című lemez biztosítja, hogy a karácsonyt is ebben a faluban tölthessük, a képzeletünk biztonságában. 

Ritchie Blackmore és Candice Night a klasszikusok mellett egy-két saját szerzeményt is felvonultat az albumon, ezek közé tartozik a mesés hangulatot árasztó Christmas Eve is. Ha eltekintünk a giccses kliptől, és inkább lehunyt szemmel a fantáziánkra bízzuk magunkat, egészen varázslatos képeket hívhat elő.