Súgópéldány

A magyarságnak Kölcsey Ferenc műve előtt nem volt hivatalosan elfogadott, az egész nemzetet egybefogó himnusza: a katolikusok a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű éneket, míg a reformátusok a Tebenned bíztunk, elejétől fogva kezdetű zsoltárt énekelték. Hivatalos alkalmakkor az osztrák császári himnuszt játszották, de igen népszerű volt a magyarság körében az inkább csak érzelmi-szimbolikus jelentőséggel bíró, és több esetben betiltott Rákóczi-nóta is. Mivel azonban az osztrák himnusz még magyarra fordítva is ellenérzéseket váltott ki az emberekben, igény mutatkozott egy nemzeti ének létrehozására.

Bár Kölcsey Ferenc a Himnuszt már 1823-ban papírra vetette, csak 1828 decemberében jelent meg hivatalosan, Kisfaludy Károly Aurora című almanachjának 267. oldalán, Hymnus címmel. Ebben a változatban még nem olvasható „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím, azonban Kölcsey 1832-ben kiadott első kötetében már szerepel. A szakemberek egy része valószínűsíti, hogy a költő verse tudatos kísérlet volt egy magyar nemzeti himnusz megteremtésére.

A Himnusz sokáig versként élt a köztudatban, Kölcsey már nem érhette meg a megzenésítését. Azonban a szerző 1838-ban bekövetkezett halála után sem feledték el. A kézirat útja az Országos Széchényi Könyvtárig kalandos és nehezen követhető. Annyi bizonyos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia még Kölcsey halálának évében tárgyalásokat kezdeményezett a költő sógornőjével, Szuhány Josephine-nal a kéziratok megvásárlásáról, mivel a szerző Josephine fiára, Kölcsey Kálmánra bízta a dokumentumok jelentős részét. A nő, illetve Kölcsey Ferenc fiatalkori barátja, Szemere Pál szívén viselték a költemények sorsát, azonban a tárgyalások elakadtak, amikor ajánlatot kaptak a kor legjelentősebb kiadójától, Heckenast Gusztávtól.

1844-ben Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója terjesztette fel, hogy a magyaroknak is legyen néphimnusza, és Garay János lapjában, a Regélő Pesti Divatlapban felhívást intézett a zeneszerzők felé. A pályázat az 1844. március 3-i számban jelent meg. Más források a Honderü március 9-i számát említik.

Erkel Ferenc a pályázatra „Itt az Írás, forgassátok / Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligével küldte be művét, „Deák Ferencz úrnak tisztelettel” ajánlva. Összesen tizenhárom pályamű érkezett, melyet egy tíztagú zsűri értékelt. A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű igazgató tulajdonosa volt, jegyzője Nádaskay Lajos, a Honderű szerkesztője. A zsűri tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Ferenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede.

A döntést Szigligeti Ede tette közzé 1844. június 16-án, ennek értelmében: „A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: ’Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey.’, mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkívántatóságot is, a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben egyesíté.”

A megzenésített Himnuszt először 1844. július 2-án hallhatta a nagyközönség a pesti Nemzeti Színházban, melyről a Honderü július 6-án így írt: „A jeligés levélkék a színpadon a rendezőség és színházi titoknok jelenlétében, a bírálóválasztmány jegyzőkönyvének felolvasása után felbontatván, a nyertes pályamű szerzőjének derék maestronk s karmesterünk, Erkel Ferenc kiáltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívá. Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik.” Az első hivatalos, nyilvános megszólalásra augusztus 10-én került sor az óbudai hajógyárban, a Széchenyi gőzhajó avatási ünnepségén már hallhatták az érdeklődők. Arra azonban majdnem másfél évszázadot kellett várni, hogy hivatalosan is ez legyen a magyarság himnusza.

A 20. századi történelem az előadását és megítélését sokszor formálta, azonban a kéziratot a család féltve őrizte. Végül a háborús zűrzavartól mentve Szenes Magda adta át azt az Országos Széchényi Könyvtárnak 1944-ben (más források szerint 1946-ban) letétként. Hogy a hölgy milyen kapcsolatban állt az örökösökkel, azt nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a Miskolczy család által őrzött kéziratcsomag része volt a Himnusz – Kölcseynek nem voltak egyenes ági leszármazottjai, ezért öröksége a rokonság körében osztódott el.

Hivatalosan csak az 1989. október 23-ától hatályos XXXI. törvény 36. §-a mondta ki, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”. Ez a szöveg került be a 2011. december 31-ig hatályos Alkotmányba is.

A Himnusz kéziratát ma is az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik, egyike annak az alig 200 okmánynak, amely nem a könyvtár tulajdona, máig a család birtokában van. A felbecsülhetetlen értékű dokumentum letéti szerződését 2017-ben újították meg, ennek értelmében határozatlan ideig a nemzet könyvtárában maradhat, és évente egyszer, a magyar kultúra napján a nagyközönség számára is látható.