MEGSÚGJUK – Köles Hajnalka ajánlója

Júniusban véget ér a 2017/2018-as színházi évad, a társulatok értékelik az egész éves munkát és kezdetét veszi a nyári fesztiválok időszaka. Így év végén mi is összegzünk, újságíróink összegyűjtötték az elmúlt évad legemlékezetesebb színházi élményeit. Köles Hajnalka ajánlója.

Rítus (A válság katarzisa – Bergman nyomán) – Trip hajó

Aki újdonságra vágyik, és úgy gondolja, hogy van színházi élet a kőszínházak falain túl is, annak ajánlom figyelmébe Budapest egyik legújabb játszóhelyét, a Trip hajót. A különleges játszótér adottságait kihasználva, Menszátor Héresz Attila rendezésében Bergman Rítusának újraértelmezésére került sor, tisztelegve ezzel az alkotó születésének  100. évfordulója előtt. 

Hatalom és művészet viszonya, párkapcsolati krízis, gyerekkori trauma, aminek következményeképp az egyénnek felnőtt korában is a démonaival kell harcolnia – csak néhány azok közül a kérdések közül, amelyeket a darab boncolgat. Pornográf tartalma miatt a készítők kizárólag felnőtt nézőknek ajánlják, de ez ne rémisszen meg senkit. 

Az előadás kapcsán készült interjú itt olvasható: http://www.sugopeldany.hu/2018/03/egy-uj-ritus-szuletett.html

Rítus, fotó: Juhász Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése